Fidesz

Ez az oldal nem a Fidesz hivatalos blogja. Az oldalon lehetőséget kívánunk adni a Fidesz honlapján megjelent hírek kommentálására.

Hirdetések

Friss topikok

Olcsóbb áram, de ki kérte?

2008.04.10. 11:05 politikus

Gyurcsány Ferencnek számot kellene adnia arról, hogyan fordulhat elő, hogy a miniszterelnök cége a MeH-ben lobbizik saját érdekei érvényesítésére azért, hogy olcsóbban jusson áramhoz a mindenki más számára egyébként dráguló energiából - szögezte le Fónagy János szerdai sajtótájékoztatóján.

A szocialista-liberális kormány 2002 óta hat alkalommal emelte az elektromos áram díját, összesen 56 százalékkal, a családok pedig egyre nehezebben élnek, és egyre többen kényszerülnek a legszükségesebb beszerzésekre korlátozni életvitelüket. Eközben a magyar kis- és középvállalkozások is egyre nehezebben képesek a működésre - ismertette a Fidesz szakpolitikusa.

Rámutatott: mindennek ellenére a múlt héten nyilvánvalóvá vált, hogy Gyurcsány Ferenc egyik cége, a Motim hat másik vállalattal együtt másoknál lényegesen olcsóbban kapja az elektromos áramot, és az is kiderült, hogy az állami tulajdonban lévő Magyar Villamos Művek (MVM) úgy adja olcsóbban az energiát, hogy a cégek a MeH-nél és a Gazdasági Minisztériumnál lobbiztak ezért a kedvezményért.

Gyurcsány Ferenc és az érintett vállalatok vezetői azt állítják: egy érdekképviseleti szerv, az Ipari Energiafogyasztók Egyesülete lobbizott ezért a kedvezményért. Azóta egyértelműen kiderült, hogy ez nem igaz, hiszen az egyesület több tagja sem tudott a kedvezmény lehetőségéről, ráadásul a sajtó által hivatkozott levelek szerint a vállalatok, így a Gyurcsány tulajdonában lévő cég maga is lobbizott az olcsó áramért - jegyezte meg a fideszes politikus, leszögezve, hogy újabb valótlansággal állunk tehát szemben. Nem elég, hogy miközben a kormány mindenki számára emeli a villamos áram díját, addig a miniszterelnök cége olcsóbban jut az áramhoz, és még mellé is beszélnek - fűzte hozzá.

- Meggyőződésünk, hogy Gyurcsány Ferencnek haladéktalanul számot kellene adnia arról, hogyan fordulhat elő, hogy a miniszterelnök cége a Miniszterelnöki Hivatalban lobbizik saját érdekei érvényesítésére annak érdekében, hogy olcsóbban jusson a mindenki más számára egyébként dráguló energiából - húzta alá a képviselő. Miért nem mondtak igazat a kormány képviselői akkor, amikor mindez kiderült? Hogyan fordulhat elő mindez egy magát európainak tartó országban? - kérdezte Fónagy János.

Kérdésre válaszolva elmondta: az ügyben nem a jogszerűséget, hanem a moralitást kérdőjelezik meg. Fónagy elmondta: létezik egy dokumentum, amely szerint a hét cég levelet írt a MeH-nek és a gazdasági tárcának, hogy gazdasági pozícióikat rontja a drága áramár, és versenyhátrányba kerülnek.

Forrás: fidesz.hu

1 komment

Címkék: gyurcsány ferenc energetika

A bejegyzés trackback címe:

https://fidesz.blog.hu/api/trackback/id/tr21421000

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Anna 2008.10.12. 16:00:51

Adócsökkentés, adócsökkentés, adócsökkentés! Miből!! azt kell megmondani.
A kis pártokat megeszi a Fidesz a nagy párttal nehezen bír meg, akkor miért nem konstruktív ellenzéki magatartást tanúsit. Nem gondolja OV. hogy ezzel a majdani Fidesz kormánynak is jobb lenne? Az emberek már nagyon kiábrándultak a Fidesz által tanúsitott magatartásból, így Önök lesznek hiteltelenek, mert mindig csak rágalom és kivonulás van teritéken. Furcsa, hogy a Fidesz mindig mindent jobban tud(na) és jobban csinál(na), akkor miért nem kormányoz már évek óta? Itt valami nem stimmel. Félek, hogy saját maguknak is hazudnak.
Össze kell fogni ebben a nehéz helyzetben és a választók dönteni fognak ki a jobb! Ki kell várni, itt senki sem tud csodát művelni, évenként nem lehetnek választások. A politikusok legyenek példamutató Hazafiak, vagy váltsanak szakmát.
süti beállítások módosítása