Fidesz

Ez az oldal nem a Fidesz hivatalos blogja. Az oldalon lehetőséget kívánunk adni a Fidesz honlapján megjelent hírek kommentálására.

Hirdetések

Friss topikok

Javaslatcsomag a három díj pótlására

2008.03.11. 18:26 politikus

Benyújtotta azt a törvényjavaslat-csomagját a Fidesz, mellyel a három díj eltörlése következtében kiesett bevételek pótlására tesz javaslatot - jelentette be Pokorni Zoltán és Varga Mihály keddi közös sajtótájékoztatóján.

A népszavazással egy új helyzet állt elő, márcsak azért is, mivel még soha nem vettek részt ennyien egy népszavazáson sem - mutatott rá keddi sajtótájékoztatóján Varga Mihály.


A Fidesz alelnöke emlékeztetett arra, hogy pártja nem árult zsákbamacskát, hiszen már jóval korábban elkészítették azt a törvényjavaslat-csomagot, melyet hétfőn be is nyújtottak a parlamentnek, s melyben a három díj eltörlésével kieső összegek pótlásáról kívánnak gondoskodni.

A javaslatcsomag három nagy elemet tartalmaz: az első rész kivezeti a rendszerből a kórházi napidíjat, a vizitdíjat és a tandíjat, ugyanis az emberek egyértelműen véleményt nyilvánítottak ezekről a népszavazással, így a kormányzat előtt sem áll más lehetőség, mint a díjak megszüntetése. Igaz, hogy a törvények értelmében csak 2009. január 1-től kellene megszüntetni a díjakat - mutatott rá a képviselő -, de a Fidesz törekvése az, hogy ez már idén megtörténjen. A javaslatcsomag második nagy része ezért azzal foglalkozik, hogy milyen átcsoportosításokkal kellene pótolni a kieső bevételeket, mondta Varga Mihály, hozzáfűzve, hogy 2008-ban a kieső összegeket első sorban a kormányzati kiadások megnyirbálásával akarják fedezni.

2009-ben azonban már másfajta stratégiát követne a Fidesz. A következő évben ugyanis a pénznyerő-automaták bevételéből befolyó 41 milliárd forintból szeretnék a vizitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj eltörlése miatt kiesett összegeket pótolni - tudatta a fideszes politikus. Mint mondta, ebből az összegből bőven jutna az oktatási és egészségügyi intézményeknek is. Ennek kapcsán felhívta a figyelmet arra, hogy például Nagy-Britanniában a szerencsejátékból származó bevétel állami monopólium.

A Fidesznek tehát van megoldása a jelenlegi helyzetre, de javaslatait csak akkor tudja keresztülvinni, ha a kormány hajlandó felhagyni mostani sértődöttségével, és törekedni fog a felmerülő kérések mihamarabbi megválaszolására - húzta alá a képviselő.

Bő egy nap telt el a népszavazási eredmények kihirdetése óta - vette át a szót Pokorni Zoltán -, s ebben az egy napban kétféle reakciót láthattunk a kormánytól. Egyrészt sértődöttséget amiatt, hogy eredményes lett a referendum, másrészt pedig egy morálisan elítélendő felelősséghárító magatartást - összegezte a politikus.

Pokorni Zoltán elmondta: fél attól, hogy ha valamilyen baj fog történni az elkövetkezendő időszakban valamely egészségügyi intézményben, akkor a kormányzat rögtön azt fogja mondani, hogy az a vizitdíj és a kórházi napidíj eltörlése miatt következett be.

"Az egészségügy és az oktatás működtetése nem valamiféle kegy a kormányzat részéről, hanem kötelezettség" - hangsúlyozta a képviselő, utalva Gyurcsány Ferenc azon kijelentésére, miszerint a népszavazás következtében kieső összegeket az országgyűlésnek nem áll módjában, a kormánynak pedig nem áll szándékában pótolni.

A politikus tudatta, hogy a Fidesz által benyújtott javaslatcsomag pótolni tudja azokat az összegeket, melyeket a tandíj megszüntetésével elveszítenek, és rávilágított arra, hogy a népszavazás eredménye azt is jelzi: az állampolgárok változást akarnak az egészségügyben és az oktatásban.

A Fidesz által elkészített javaslatcsomag több intézkedést is végre kíván hajtani az oktatásügyben, melyek segítségével javítani lehet az oktatás színvonalát - mondta a képviselő. Először is még ebben a félévben át kell tekinteni a kétszintű érettségi feltételeit, szabályait, s meg kell tenni a szükséges változtatásokat azért, hogy áttekinthetőbb legyen az érettségi rendszer. Emellett szükség van a fiatal diplomások életpálya-vizsgálatára is - mutatott rá a Fidesz oktatási szakpolitikusa -, mely vizsgálat azt mutatná meg, hogy egy adott szakon végzettek hogyan tudnak elhelyezkedni a munkaerő-piacon. Erre azért lenne szükség - fűzte hozzá Pokorni Zoltán -, mert az érettségi előtt álló diákoknak látniuk kell, milyen eséllyel tudnak elhelyezkedni a későbbiekben. Szükség van még a mesterképzésbe való belépés körülményeinek vizsgálatára, valamint fel kell mérni azt is, hogy a hároméves diplomájukat jövőre kezükbe kapó fiatalok milyen esélyekkel fognak tudni elhelyezkedni a munkaerőpiacon - zárta a felsorolást a képviselő.

Pokorni Zoltán végezetül elmondta: ezen változtatások meglépéséhez egyáltalán nincs szükség a tandíjra, viszont ezek az intézkedések alkalmasak a felsőoktatás minőségének javítására.

Forrás: fidesz.hu

1 komment

Címkék: pokorni zoltán javaslat

A bejegyzés trackback címe:

https://fidesz.blog.hu/api/trackback/id/tr59376578

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pap Sándor 2008.03.12. 20:11:54

Ez a kormány nem szocialista hanem szadista.
süti beállítások módosítása