Fidesz

Ez az oldal nem a Fidesz hivatalos blogja. Az oldalon lehetőséget kívánunk adni a Fidesz honlapján megjelent hírek kommentálására.

Hirdetések

Friss topikok

A demokrácia diadala lesz, ha az SZDSZ kiesik a parlamentből

2008.04.11. 11:07 politikus

"A magyar demokrácia újjászületésének pillanata lesz az, ha az SZDSZ kiesik a parlamentből" - mondta Kövér László egy lakossági fórumon csütörtökön. A Fidesz volt elnöke szerint "minden gonoszság és elvetemültség, ami ma a politikában benne van" az az SZDSZ-től származik.

Kövér László szerint az SZDSZ megrontotta az MSZP-t. "A magyar demokrácia újjászületésének pillanata lesz az, ha az SZDSZ kiesik a parlamentből" - mondta. Később hozzátette, hogy "minden gonoszság és elvetemültség, ami ma a politikában benne van, az tőlük származik", illetve "az MSZP most már nem különb sokkal, mint ők voltak, de az MSZP sem volt mindig ilyen, az SZDSZ-el való kutya-macska barátság tette őket ilyenné". Szerinte az MSZP-ben azok jutottak hatalomra, akik kompatibilisek voltak a koalícióból kiugró liberális párttal, és ez az új vezetés mindenkit kiszorított, aki képes lett volna érdemi párbeszédet folytatni.

"Mindaddig, amíg nem tudunk a legalapvetőbb kérdésekben közös nevezőre jutni a másik oldallal, addig ez reménytelen, addig a politika háború lesz és nem több" - mondta. Kövér László figyelmeztetett: egy kormányváltás után sem javulna azonnal a helyzet, sőt egy ideig még talán romlana is. "Egy meredek lejtőn lévő szekeret sem lehet azonnal megállítani, előbb fékezni kell, majd megállítani, utána pedig meg kell próbálni valahogy felfelé rángatni" - fogalmazott.

Forrás: fidesz.hu

8 komment

Címkék: szdsz kövér lászló

Olcsóbb áram, de ki kérte?

2008.04.10. 11:05 politikus

Gyurcsány Ferencnek számot kellene adnia arról, hogyan fordulhat elő, hogy a miniszterelnök cége a MeH-ben lobbizik saját érdekei érvényesítésére azért, hogy olcsóbban jusson áramhoz a mindenki más számára egyébként dráguló energiából - szögezte le Fónagy János szerdai sajtótájékoztatóján.

A szocialista-liberális kormány 2002 óta hat alkalommal emelte az elektromos áram díját, összesen 56 százalékkal, a családok pedig egyre nehezebben élnek, és egyre többen kényszerülnek a legszükségesebb beszerzésekre korlátozni életvitelüket. Eközben a magyar kis- és középvállalkozások is egyre nehezebben képesek a működésre - ismertette a Fidesz szakpolitikusa.

Rámutatott: mindennek ellenére a múlt héten nyilvánvalóvá vált, hogy Gyurcsány Ferenc egyik cége, a Motim hat másik vállalattal együtt másoknál lényegesen olcsóbban kapja az elektromos áramot, és az is kiderült, hogy az állami tulajdonban lévő Magyar Villamos Művek (MVM) úgy adja olcsóbban az energiát, hogy a cégek a MeH-nél és a Gazdasági Minisztériumnál lobbiztak ezért a kedvezményért.

Gyurcsány Ferenc és az érintett vállalatok vezetői azt állítják: egy érdekképviseleti szerv, az Ipari Energiafogyasztók Egyesülete lobbizott ezért a kedvezményért. Azóta egyértelműen kiderült, hogy ez nem igaz, hiszen az egyesület több tagja sem tudott a kedvezmény lehetőségéről, ráadásul a sajtó által hivatkozott levelek szerint a vállalatok, így a Gyurcsány tulajdonában lévő cég maga is lobbizott az olcsó áramért - jegyezte meg a fideszes politikus, leszögezve, hogy újabb valótlansággal állunk tehát szemben. Nem elég, hogy miközben a kormány mindenki számára emeli a villamos áram díját, addig a miniszterelnök cége olcsóbban jut az áramhoz, és még mellé is beszélnek - fűzte hozzá.

- Meggyőződésünk, hogy Gyurcsány Ferencnek haladéktalanul számot kellene adnia arról, hogyan fordulhat elő, hogy a miniszterelnök cége a Miniszterelnöki Hivatalban lobbizik saját érdekei érvényesítésére annak érdekében, hogy olcsóbban jusson a mindenki más számára egyébként dráguló energiából - húzta alá a képviselő. Miért nem mondtak igazat a kormány képviselői akkor, amikor mindez kiderült? Hogyan fordulhat elő mindez egy magát európainak tartó országban? - kérdezte Fónagy János.

Kérdésre válaszolva elmondta: az ügyben nem a jogszerűséget, hanem a moralitást kérdőjelezik meg. Fónagy elmondta: létezik egy dokumentum, amely szerint a hét cég levelet írt a MeH-nek és a gazdasági tárcának, hogy gazdasági pozícióikat rontja a drága áramár, és versenyhátrányba kerülnek.

Forrás: fidesz.hu

1 komment

Címkék: gyurcsány ferenc energetika

Egyre több a Fidesz elleni támadás

2008.04.08. 10:55 politikus

Az elmúlt hetekben egyre gyakoribbá váltak a Fidesszel szembeni támadások és erőszakos cselekmények - jelentette ki közleményében Cser-Palkovics András.

A Szövetség Központi Hivatalánál elhelyezett gyakorlógránát, az V. kerületi pártirodát ért fenyegetés és a békéscsabai Fidesz-iroda elleni támadás után ma éjszaka ismeretlenek felgyújtották Meggyes Tamás esztergomi polgármester, fideszes országgyűlési képviselő épülő házát és gépkocsiját - emlékeztetett a Fidesz helyettes szóvivője.

Tarthatatlan - húzta alá a politikus -, hogy a politikai indítékból elkövetett támadások és bűncselekmények elkövetőit a rendőrség mind a mai napig nem derítette fel. Felszólítjuk a rendőrséget - jelentette ki a képviselő -, hogy a közélet szereplőit ért támadások, fenyegetések indítékainak és elkövetőinek felderítése érdekében tegyen hatékony lépéseket, mert a jelenlegi rendőrségi eredménytelenség további bátorítást jelent az erőszakos cselekmények elkövetőinek.

Forrás: fidesz.hu

4 komment

Címkék: fidesz erőszak

Gyurcsány és Demszky a felelős a BKV sztrájkért

2008.04.07. 10:53 politikus

Egyértelműen a főpolgármester és a miniszterelnök a felelős a BKV sztrájkért és a kialakult kaotikus helyzetért - jelentette ki a Lánchíd Rádióban a Fidesz fővárosi frakcióvezetője.

Tarlós István szerint Demszky Gábor és Gyurcsány Ferenc az elmúlt években semmit sem tett, hogy segítsen a folyamatosan milliárdos adósságállománnyal küszködő cégen.

Tarlós István úgy látja: az esztelen költekezés oda juttatta a BKV-t, hogy kimondható: a vállalat a csőd szélén billeg. A képviselő szerint ezzel a politikával az 50-es évek színvonalára eshet
vissza a fővárosi tömegközlekedés.

Forrás: fidesz.hu

1 komment

Címkék: budapest közlekedés gyurcsány ferenc tarlós istván demszky gábor

Az emberek előre hozott választást akarnak

2008.04.07. 10:52 politikus

A Századvég és a Forsense április 2. és 4. között kérdőíves kutatást végzett a kirobbant koalíciós válság megítéléséről és lehetséges következményeiről. A felmérés azt mutatja, hogy a megkérdezettek közel kétharmada egyetért Horváth Ágnes menesztésével, csaknem fele támogatja az SZDSZ reakcióját, vagyis a liberális miniszterek visszahívását, viszont csak 9 százalékuk esetében javított mindez a kisebbik koalíciós párt megítélésén. A válaszadók a válság kirobbantásért Gyurcsány Ferencet és Kóka Jánost, illetve az MSZP-t és az SZDSZ-t egyaránt felelősnek tartják, és relatív többségük szerint a válságra az előre hozott választás lenne a megoldás.

A Századvég és a Forsense kérdıíves kutatást végzett a héten kirobbant koalíciós válság megítéléséről és lehetséges következményeiről. A megkérdezettek 99 százaléka hallott arról, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök felmentette Horváth Ágnes egészségügyi minisztert, és 62 százalékuk teljes mértékben vagy inkább egyet is értett ezzel a döntéssel. A népszerőségi rangsorok utolsó helyén álló egészségügyi miniszter elmozdítása tehát a válaszadók közel kétharmadának az egyetértését váltotta ki.

Az ilyen nagyságrendő választói konszenzus mögött az egészségügyi reform szocialista szavazóbázisában tapasztalható elutasítottság is kimutatható: az MSZP-szavazók közül kétszer annyian támogatják a miniszterelnök döntését (49 százalék), mint ahányan ellenzik (24) azt. A Fidesz szavazóinak három negyede (75 százalék), és még a pártválasztásukban bizonytalanok többsége (57) is helyesli a miniszter asszony távozását, az ő körükben is csupán 24 százalékuk van inkább ellene ennek a döntésnek.

Az SZDSZ döntése megosztja a közvéleményt

Erősen megosztja a közvéleményt az SZDSZ azon döntése, hogy Horváth Ágnes leváltása után visszahívja minisztereit a kormányból. Jóllehet a döntés támogatói vannak többen (49 százalék), ám kisebb részük helyesli csak ezt fenntartások nélkül. 35 százalékuk inkább ellenzi, míg minden hatodik megkérdezett (16 százalék) nem tudott vagy nem kívánt állást foglalni a döntéssel kapcsolatban. A Fidesz szavazóinak kétharmada inkább egyetért az SZDSZ-es miniszterek visszahívásával, az MSZP-szavazók többsége (55 százalék) viszont inkább ellenzi azt. A bizonytalan pártpreferenciájúakat osztja meg leginkább az SZDSZ lépése, 47 százalékuk ellenzi, 39 százalékuk pedig helyesli az SZDSZ döntését.

A válság az SZDSZ-nek nem használt

Az összes megkérdezett 39 százalékának kisebb vagy nagyobb mértékben romlott az SZDSZ-ről alkotott véleménye az utóbbi napok történései hatására, javulásról viszont mindössze 9 százalékuk számolt be. A válaszadók közel felének (49 százalék) nem változott a véleménye, a FIDESZ szavazók fele, a bizonytalan pártválasztásúak 53 százaléka nyilatkozott így. Az MSZP-szavazók 56 százaléka szemében viszont romlott az SZDSZ megítélése. A számokból az is látható, hogy míg az SZDSZ döntésének magas támogatottsága a koalíció felbomlásában érdekelt Fidesz-szavazóknak köszönhetı, addig a liberális párt negatív megítélése mögött az MSZP-szavazók és a bizonytalanok táborához tartozó baloldali szavazók ítélete húzódik meg. A késıbbiekben derül majd ki, hogy a kisebbik kormánypárt döntése hosszabb távon milyen irányban és mértékben változtatja meg a róla kialakult képet.

Gyurcsány és Kóka, az MSZP és az SZDSZ is felelős

A jelenlegi politikai helyzet kialakulásáért a kérdezettek közel ugyanakkora arányban tartják nagy vagy nagyon nagy mértékben felelősnek Gyurcsány Ferencet és Kóka Jánost (71 ill. 69 százalék), valamint az MSZP-t és az SZDSZ-t (69 ill. 64). A kérdezettek több mint fele (57 százalék) mind a két politikust, illetve mindkét pártot (56 százalék) felelősnek tarják a helyzetért. Ugyanakkor mindössze egyharmadra tehető az Orbán Viktort, illetve a Fideszt nagymértékben felelősnek tartók aránya. A Fidesz szavazóinak döntő többsége Gyurcsány Ferencet (95 százalék) és az MSZP-t (88) tartja felelősnek, ehhez képest valamivel kevesebben mondják ugyanezt Kóka Jánosról (79 százalék) és az SZDSZ-ről (73). Az MSZP-szavazók alapvetően az SZDSZ elnökét, illetve magát a pártot teszik felelőssé a kialakult helyzetért (79 ill. 59 százalék), valamint Orbán Viktort (65) és a Fideszt (60). Ezzel szemben a szocialista szavazók alig több mint egyharmada értékeli csak nagynak az MSZP, illetve a miniszterelnök felelősségét.

Az előre hozott választások a megoldás

A jelenlegi politikai helyzet öt lehetséges megoldása közül az előre hozott választások élvezi a válaszadók legnagyobb támogatottságát, relatív többségük, 42 százalékuk választaná ezt az opciót. Ezt követi - támogatottságban messze lemaradva - az SZDSZ visszakozásának köszönhetően az eredeti koalíció helyreállítása (19 százalék), míg a jelenleg körvonalazódó variáció, a kisebbségi kormányzás Gyurcsány Ferenc vezetésével mindössze a megkérdezettek 13 százalékának a támogatottságát nyerné el. A Fidesz szavazóinak több mint kétharmada (71 százalék) az előre hozott választások mellett foglal állást, a szocialista párt támogatói körében viszont a koalíció helyreállítása a legnépszerőbb opció: az MSZP szimpatizánsok fele támogatja ezt, míg a koalíció Gyurcsány Ferenc nélküli helyreállítását csak minden tizedikük (10), az új kormányfıvel megvalósuló kisebbségi kormányzást még kevesebben, mindössze 7 százalékuk támogatná. Amennyiben a kialakuló politikai helyzet azt hozza, a megkérdezettek mintegy fele tudja támogatni azt a fajta pragmatikus politizálást, amely nem koalíción alapul, de bizonyos ügyekben hajlandó kívülről támogatni a kormányt. A legnagyobb ellenzéki párt szavazóinak többsége ugyan érdekeinek megfelelően elutasítja ezt, de az MSZP-seken kívül a pártválasztásukban bizonytalanok körében is enyhe többségi támogatottságra lelne egy ilyen politika.

A kisebbségi kormányzás árt az MSZP-nek

A kérdezettek közel kétharmada (63 százalék) van azon a véleményen, hogy az MSZP választási esélyeit hosszú távon rontaná a kisebbségi kormányzás. Ugyanekkora arányban vélekednek így az SZDSZ esélyeiről. A válaszadók 70 százaléka szerint a kisebbségi kormányzásból a Fidesz profitálna, ez a megoldás az ő választási esélyeiket javítaná leginkább. Az esélyek megítélését tekintve egyébként nincs jelentős különbség a két nagy párt szavazóbázisa között, tehát kisebbségi kormányzás esetén az MSZP-szavazók relatív többsége is saját pártja esélyeinek romlását prognosztizálja. Egyébként a kisebbségi kormányzást a megkérdezettek többsége (56 százalék) nem tartja hosszú távon - a következő választásokig - kivitelezhetőnek.

Forrás: fidesz.hu

Szólj hozzá!

Címkék: választás

Tisztességtelen végkielégítések

2008.04.03. 12:08 politikus

Elfogadhatatlan és felháborító, az emberekkel szemben pedig végtelenül tisztességtelen, hogy a válság okozói a kormányból való távozásuk után végkielégítést akarnak felvenni - hívta fel a figyelmet Répássy Róbert csütörtöki sajtótájékoztatóján.

"Az MSZP-SZDSZ kormány alkalmatlansága és folyamatos hazudozása válságba sodorta az országot, a kormány által okozott gazdasági és szociális válság következményeként most már politikai válság is előállt" - ismertette Répássy Róbert. A képviselő utalt arra, hogy a hatalomhoz való görcsös ragaszkodásnak és torzsalkodásnak az ország issza meg a levét, exlex állapot van, a kormány a saját bajaival és személyes karriervágyainak építésével van elfoglalva, koncon való marakodás zajlik.

Eközben pedig tenniük kellene a dolgukat és keresni a megoldást az ország bajaira. A gazdaság ugyanis szinte teljesen leállt, az idei évre várható növekedési előrejelzést lefelé, az inflációs várakozást felfelé kellett módosítani. A reálbérek egy év alatt öt százalékkal csökkentek, áremelés áremelést követ, az emberek egyre nehezebben élnek, az állam és a közigazgatás szinte teljesen szétesett - sorolta a fideszes politikus.

Leszögezte: elfogadhatatlan és felháborító, az emberekkel szemben pedig végtelenül tisztességtelen, hogy a válság okozói a kormányból való távozásuk után végkielégítést akarnak felvenni. "Milliók ütik a markát az egészségügyben létrejött zűrzavar, káosz és fejetlenség egyik fő felelősének, a soha sehol nem látott fejlesztéseket koordináló államtitkárnak és az amúgy is teljesen felesleges pozíciót betöltő koalíciós koordinációs államtitkárnak."

A Fidesz frakcióigazgatója elmondta, hogy a sajtó szerint nagyságrendileg több mint tízmillió forint végkielégítésről van szó, de az összeget nem lehet pontosan meghatározni. Törvény szerint ugyanis közzé kellene tenni az állami vezetők fizetési listáját, ennek végrehajtása azonban egyelőre nem történt meg - jegyezte meg Répássy Róbert.

Forrás: fidesz.hu

Szólj hozzá!

Címkék: mszp szdsz

Gyurcsánynak kérni kellene a parlament feloszlatását

2008.04.03. 12:05 politikus

Tölgyessy Péter a lassú agónia konstrukciójának tartja a kisebbségi kormányzást, melynek megsemmisítő vereség lehet a vége. Szerinte Gyurcsány jobban járna, ha négy hetes ultimátumot adna az SZDSZ-nek, és a megállapodás elmaradása esetén maga kérné a parlament feloszlatását.

Tölgyessy a magyar rendszerváltozás utáni gazdaságtörténet legnagyobb hibájának azt tekinti, hogy az új MSZP-SZDSZ kormány teljesítette a választási ígéreteit. Ennek következtében a Kádár-rendszerhez hasonló államadósság halmozódott fel - tette hozzá a Deák Ferenc Közéleti Klubban tartott beszélgetésen. 2004-ben Gyurcsány Ferenc hatalomra kerülése után egy közepes megszorítási csomaggal elkerülhette volna a 2006-os választási győzelme utáni helyzetet. Gyurcsány 2006-ban bevezetett csomagja a terhek szétterítésére irányult, amiből a nyugdíjasok vállalták a legkisebb részt. Tölgyessy szerint Gyurcsánynak ezt meg kellett lépni, különben bedőlt volna a forint. A csomag következtében az ország gazdasága megtorpant és csupán annyit ért el, hogy a hiányt a 2004-es szintre vitte le. A politológus már tavaly ősszel látta, hogy gyengül a kormányzati egység, és csak idő kérdése volt, hogy valahol átszakad a gát.

Az egyetemi tanár Gyurcsány népszavazás utáni politikáját Hitler moszkvai veresége utáni helyzethez hasonlította. Három hét után azonban a rugalmas elszakadáshoz folyamodott, ami az SZDSZ elleni támadásban nyilvánult meg. Az SZDSZ-ben kialakult legitimációs válság miatt a párt a támadásra reagálva rögtön elszaladt a falig.

Tölgyessy megállapította, hogy a koalíció először a családokat, majd a gazdaságot és végül a politikáját sodorta válságba. Arra a kérdésre, hogy mi várható, azt mondta: a kisebbségi kormány olyan országokban működik jól, ahol megelégedett a társadalom, mint például Dániában vagy Hollandiában. Azonban a magyar kétpólusú szerkezetben lehetetlennek véli és lassú agóniára van ítélve. Ennek egyik legfőbb oka, hogy a magyar országgyűlésben évente több száz szavazás van, és minden egyes szavazáshoz többséget kell biztosítani a kormánynak.

A liberálisokról elmondta: délibábot kergetnek, hogy az ellenzékből felépítsék magukat. Tölgyessy megállapította, hogy már a költségvetés megszavazása is lehetetlenné fog válni. A lassú agónia konstrukciójának tartja a kisebbségi kormányzást, melynek megsemmisítő vereség lehet a vége. Az emberek számára úgy tűnik, hogy csupán a hatalomhoz való szánalmas ragaszkodást jelenti a kisebbségi kormányzás.

Gyurcsány jobban járna, ha egy négy hetes ultimátumot adna az SZDSZ-nek, és a megállapodás elmaradása esetén maga kérné a parlament feloszlatását. Tölgyessy nem a kevesebb oktatás, kevesebb nyugdíj, kevesebb egészségügy politikáját támogatja, hanem az állam megerősödését, és ezen keresztül a szabályok betartatását véli a kiútnak.

Forrás: fidesz.hu

Szólj hozzá!

Címkék: gyurcsány ferenc országgyűlés kormányzás tölgyessy péter

Vonják vissza az egészségbiztosítási törvényt!

2008.04.02. 17:04 politikus

A Fidesz továbbra is az egészségbiztosítási törvény visszavonását tarja megoldásnak.

A jelenlegi egészségbiztosítási törvény alapján megoldható, hogy nonprofit, regionális elvű, a betegeket képviselő, 100 százalékos állami tulajdonban lévő biztosítási rendszer jöjjön létre - mondta Tukacs István, az MSZP országgyűlési képviselője szerdán újságíróknak.

Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője a szocialisták tájékoztatóján elhangzottakkal kapcsolatosan az MTI-nek azt mondta: egyetlen járható út van, vissza kell vonni a törvényt, majd széles körű konzultációt kell folytatni a szakmai és civil szervezetekkel, és csak ezután lehet egy ilyen nagy volumenű törvényjavaslatot előterjeszteni. Hozzátette: a törvény alapfilozófiája az egészségügy üzleti alapokra helyezése, így mindenfajta "toldozgatás-foldozgatás" csak még rosszabb eredményt hozhat.

A Fidesz szóvivője hangsúlyozta, a szocialisták ugyanazt teszik, mint amivel koalíciós, politikai, gazdasági és a szociális válságba vezették az országot, vagyis most sem kérdeznek meg senkit, fittyet hánynak az emberek és a szakma véleményére.

Forrás: fidesz.hu

Szólj hozzá!

Címkék: egészségügy

Szadi Jani veszekszik Szoci Ferivel

2008.04.02. 12:03 politikus

Navracsics Tibor szerint "rizikós vállalkozás" a kisebbségi kormányzás, mert még szűkebb lesz a kormány mozgástere, mint eddig - a Fidesz frakcióvezetője erről a TV2 reggeli műsorában beszélt szerdán.

Mint mondta, eddig sem volt egyszerű a koalíciós együttműködés, kisebbségi kormányzás esetén pedig nyilvánvalóan még nehezebb lesz, mert még szűkebb lesz a kormány mozgástere.

A Fidesz frakcióvezetője elmondta: pártja azt tervezi, hogy az Erős Magyarország című programjának konkrét részeit törvényjavaslattá vagy törvénymódosító javaslattá formálva nyújtja be az Országgyűlésnek.

Mint mondta, ez nem szokásos ellenzéki ügymenet, a szokásos az lenne, hogy a kormány adjon be törvényjavaslatokat, azonban a kormány hónapok óta nem működik.

"Nem folyik kormányzás, már látszatkormányzás sem. Veszekszenek, olyan, mint egy valóságshow, nem? Szadi Jani veszekszik Szoci Ferivel" - fogalmazott.

Arra a kérdésre, hogy látja-e realitását az előre hozott választásoknak, a fideszes politikus azt mondta: ez alapvetően a kormányoldalon vagy az "egykori kormányoldalon" múlik, vagyis bármikor lehet realitás. Ehhez azonban hozzátette, április 30-ig nyitva van minden kérdés, így előfordulhat az is, hogy ismét egymásra talál az MSZP és az SZDSZ.

Szerinte ugyanakkor a legfontosabb kérdés nem az, hogy a szocialisták és a szabad demokraták összeborulnak vagy sem, hanem az, hogy a magyar gazdaság bajban van. Olyan vita folyik, amelyet ma Magyarország nem engedhet meg magának. Kiszámíthatóságra és stabilitásra van szüksége nem csak a jobboldalnak, hanem a baloldalnak is - jelentette ki.

Navracsics Tibor úgy vélte: ha 2010-ben lesznek a választások, akkor is mindenképpen valódi verseny lesz. Valójában nem áll olyan jól a Fidesz, ahogyan a közvélemény-kutatási adatok tükrözik - jegyezte meg. Mint mondta, az a 3,3 millió ember, aki igennel voksolt a népszavazáson, nem automatikusan Fidesz-szavazó, sőt a plusz egy millió egy része nem is biztos, hogy szimpatizál a Fidesszel, ezért most a párt felelőssége, hogy bebizonyítsa, méltó a hosszabb távú támogatásra is.

Navracsics Tibor kérdésre azt mondta, egy, a Fidesz által benyújtott konstruktív bizalmatlansági indítvány elég nagy valószínűséggel sikertelen lenne, azt biztos, hogy az MSZP-ben és az SZDSZ-ben is elutasítanák.

Forrás: fidesz.hu

1 komment

Címkék: mszp szdsz navracsics tibor kormányzás

A koncon marakodik az MSZP és az SZDSZ

2008.04.01. 12:02 politikus

A jelenlegi kormánykoalíció hazánk jövőjét veszélyezteti marakodásával. A kormányzati politikusok felelőtlenségükkel, kicsinyességükkel, tehetetlenségükkel a gazdaság egész szerkezetét zilálják szét - jelentette ki Navracsics Tibor a Fidesz elnökségi ülését követően.

A Fidesz keddi elnökségi ülésén áttekintette a szombat óta húzódó koalíciós válságot. Egészen pontosan azt a marakodást, amely egyre nyilvánvalóbban nem politikai ellentétekről szól, hanem pozíciók elosztásáról - jegyezte meg Navracsics Tibor. A politikus emlékeztetett: az a Szabad Demokraták Szövetsége, amely 2006. október 23-án a Fidesz békés megemlékezésének brutális rendőri szétverése után nem tartotta szükségesnek még azt sem, hogy az MSZP-vel szemben kifogásait hangsúlyozza, most az egészségügyi miniszter menesztése kapcsán koalíciós szakításról beszél. Nincs igazából politikai eltérés a két koalíciós párt között, jelen pillanatban a koncon marakodnak, a kormányzati pozíciókon, illetve azok betöltésén - hangsúlyozta a Fidesz frakcióvezetője, hozzátéve: felelőtlen marakodásról van szó, ahol a személyes ambíciók felülírnak mindenfajta politikai elképzelést, illetve összetartozási kényszert.

A koalíció politikusait felelőtlennek nevezve Navracsics Tibor kiemelte: jól mutatja a felelőtlen kormányzati magatartást, hogy Magyarország a régió éllovasából sereghajtójává vált. Mint mondta, ezt a magatartást jól szimbolizálta az is, hogy éppen az együttműködésért felelős államtitkár illette obszcén szavakkal koalíciós partnerét.

A frakcióvezető felidézte, hogy a jelenlegi miniszterelnök tegnap este azt mondta ATV-ben, szerinte normális viselkedés az, hogy tagadja a miniszterek elbocsátásáról szóló híreket, majd utána meneszti őket.

Navracsics Tibor hangsúlyozta: olyan felelőtlen politikusok irányítják jelenleg az országot, akik nem képesek elszámolni tetteikkel, kijelentéseikkel, nem képesek felmérni döntéseik hatását. A gazdaságról, stabilitásról piacgazdaságról, növekedésről nem csak beszélni kell, hanem tenni is kell érte - szögezte le a Fidesz frakcióvezetője. Stabil és kiszámítható körülményeket kell teremteni, amelyek lehetővé teszik a gazdaság szereplőinek, hogy beruházzanak, munkahelyeket teremtsenek, és lássák a jövőt Magyarországon - tette hozzá.

A jelenlegi kormánykoalíció az ország jövőjét veszélyezteti marakodásával. A kormányzati politikusok felelőtlenségükkel, kicsinyességükkel és tehetetlenségükkel a gazdaság egész szerkezetét zilálják szét - húzta alá a politikus. A koalíciós marakodás legközvetlenebb vesztese a gazdaság. A szociális és politikai válság után nagyon hamar akár gazdasági válság is következhet - figyelmeztetett Navracsics Tibor.

Forrás: fidesz.hu

1 komment

Címkék: mszp szdsz navracsics tibor

Az SZDSZ Gyurcsány távozásához köti a koalíciót

2008.03.31. 20:59 politikus

Befejeződött az SZDSZ ügyvivői testületének ülése - jelentette a Magyar Rádió tudósítója. Az MTV Híradója és az Index hírportál úgy értesült: meg nem erősített hírek szerint az a döntés született: Gyurcsány Ferenc vagy lemond április 30-ig posztjáról, vagy az SZDSZ kilép a koalícióból.

"Az SZDSZ ügyvivő testülete egyhangúlag úgy döntött, hogy miután Gyurcsány Ferenc szombati beszédével felmondta a közös koalíciós reformprogramot, ezzel pedig a szocialisták és liberálisok koalíciós megállapodását, a Szabad Demokraták Szövetsége a továbbiakban nem kíván koalíciós szerepet vállalni a jelenlegi kormányban" - jelentette be este Kóka János pártelnök a testület ülését követően. Az SZDSZ-es kormánytagok április 30-i hatállyal lemondanak posztjukról, addig ellátják kormányzati és parlamenti feladataikat - tette hozzá Kóka János.

Rövid válaszokat ismételgetett a sajtó kérdéseire az MSZP elnökségi ülése után Nyakó István. A szóvivő szerint a Magyar Köztársaság miniszterelnöke Gyurcsány Ferenc. Ezt sokszor elismételte. Az MSZP támogatja Gyurcsány Ferencet. Ezt is sokszor elismételte. Az SZDSZ Gyurcsányt menesztő óhaját nem akarta kommentálni, annyit mondott, hogy az MSZP kedden ismerteti koalíciós partnerével álláspontját.

A kormányválságot az robbantotta ki, hogy Gyurcsány Ferenc előzetes egyeztetés nélkül menesztette Horváth Ágnes egészségügyi minisztert.

Forrás: fidesz.hu

Szólj hozzá!

Címkék: mszp szdsz gyurcsány ferenc kormányzás

Az MSZP-SZDSZ rossz házasként veszekszik

2008.03.31. 18:58 politikus

A jelenlegi koalíciós veszekedés egyenes következménye az elmúlt hat év szocialista-szabad demokrata kormányzati csődjének - jelentette ki Navracsics Tibor hétfőn. A Fidesz frakcióvezetője leszögezte, hogy "szétcsúszóban a gazdaság", a helyzetet mielőtt stabilizálni kell, ám a kormánykoalíció alkalmatlan feladatai elvégzésére.

A Fidesz szerint a kormánykoalíció alkalmatlan az ország helyzetének stabilizálására, felelős politikusoknak kell intézni az ország ügyeit - mondta Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője hétfőn újságíróknak. "Megint egy meglehetősen felelőtlen játéknak lehetünk szemtanúi, a két koalíciós partner, mint egy rossz házasság válófélben lévő felei napirend előtt, az egész ország nyilvánossága előtt veszekszenek, azt hiszem, hogy ez egyenes következménye az elmúlt hat év szocialista-szabad demokrata kormányzati politikai csődjének" - értékelte a kialakult helyzetet a Fidesz frakcióvezetője a parlamentben. A politikus szerint a helyzet mielőbbi stabilizálására van szükség, és meg kell kezdeni az újjáépítést, mert a tőzsdei, az inflációs és a munkanélküliségi adatok azt mutatják, hogy Magyarországon "szétcsúszóban van a gazdaság", megállt a gazdasági növekedés, nehéz helyzetben van az ország, szociális válság van.

Mi úgy gondoljuk, hogy a mai nap veszekedése is azt mutatja: ez a kormánykoalíció alkalmatlan ennek a feladatnak betöltésére - jelentette ki. Úgy fogalmazott: "van egy alkalmatlan miniszterelnök, van egy alkalmatlan kormány, van egy hiányzó kormányzati politika, és nem marad más, mint a felelőtlen, egymás vádaskodásával foglalkozó két politikai csoport". Kérdésre válaszolva hozzátette: "Meglátjuk, hogy ők most mire jutnak egymással".

Arra a felvetésre, milyen megoldás lenne a Fidesznek jó, Navracsics Tibor azt mondta: csodálkozva és némileg megdöbbenve nézik ezt a perpatvart, és nem egészen értik, hogy mit akar Gyurcsány Ferenc és Kóka János, nem tudják, hogy mit akar a kormánykoalíció.

"Azt látjuk, hogy az ország ügyeivel egyik fél sem akar foglalkozni, mi azt szeretnénk, ha a magyar politika ismét az ország ügyeiről szólna" - tette hozzá a Fidesz frakcióvezetője, aki szerint ehhez arra van szükség, hogy felelős politikusok intézzék az ország ügyeit. Arra a kérdésre, hogy milyen forgatókönyvet tart elképzelhetőnek, a politikus azt mondta: rengeteg minden elképzelhető.

Forrás: fidesz.hu

1 komment

Címkék: mszp szdsz gyurcsány ferenc kóka jános navracsics tibor

Orbán a legnépszerűbb pártpolitikus

2008.03.31. 11:55 politikus

A népszavazás után, akárcsak pártja, Orbán Viktor is előbbre lépett. Négy pontot emelkedett a népszerűségi indexe, s így a második legnépszerűbb politikussá vált. A Fidesz elnökét a listán a köztársasági elnök előzi meg.

A referendum hatása az is, hogy a kormánypárti politikusok zömének valamivel kisebb lett a rokonszenvmutatója. Kóka János és Horváth Ágnes helyzete nem változott, ők a legnépszerűtlenebbek - ez derült ki a Szonda Ipsos által márciusban, a politikusok népszerűségéről készített közvélemény-kutatásból.

Nem a megszokott élmezőnyt láthatjuk a politikusok népszerűségi rangsorában. Sólyom László rendszerint az első helyen áll, és Szili Katalin is szinte mindig tagja a vezető hármasnak, ugyanúgy, mint most. Orbán Viktor viszont utoljára 1998 nyarán, a nyertes parlamenti választást követően foglalt el ennyire előkelő helyezést a rangsorban. Akkoriban még a mostaninál jóval magasabb pontszámokat értek el a politikusok, a Fidesz elnökének is 70 körüli értékek szerepeltek a neve mellett. Jelenleg 49 pontja van, ami a múlt havihoz képesti négypontos emelkedés eredménye. A kedvezőbbé váló összértékelés alapvetően annak köszönhető, hogy a Fidesz elnökével szembeni ellenszenv enyhült a kormánypártok támogatói körében. Az MSZP támogatói által adott pontszám 13-ról 19-re emelkedett, az SZDSZ-eseké 11-ről 20-ra nőtt. Mint látható, ezek továbbra is határozottan negatív vélekedések. A Fidesz táborában lényegében maradt a megítélése; márciusban is olyan, mint egy hónappal korábban: 78 pontos. A legjelentősebb, 16 pontos növekedés a fővárosban következett be. Ezzel a budapestiek körében Orbán szinte ugyanolyan kedvelt politikussá vált, mint a bázisát jelentő falvakban (52, illetve 54 pont).

A kormány tagjai márciusban 1-2 pontos veszteségeket szenvedtek el. A pontszámcsökkenést lényegében a saját hívek okozták, a másik oldalon lévők és a bizonytalanok értékítélete nem változott. Kóka Jánosnak és Horváth Ágnesnek nem csökkentek a mutatói, de ettől még ők maradtak a legnépszerűtlenebb politikusok. Megítélésükben a kormánypártiak részéről is a kritika van jelen, Kóka 43 pontot, Horváth 39 pontot kapott tőlük. A Fidesz híveitől az SZDSZ elnöke 18 pontos, az egészségügyi miniszter 9 pontos értékelő mutatót tudott begyűjteni. A pártokhoz nem kötődők kevésbé negatívan állnak hozzájuk: 24, illetve 19 ponttal illetik őket.

Sólyom László utoljára másfél évvel ezelőtt kapott a mostanival azonos pontszámot, azóta egyetlen politikusnak sem sikerült a listán ilyen magas - abszolút értékben közepes - pontszámot elérnie.

Forrás: fidesz.hu

Szólj hozzá!

Címkék: orbán viktor

Húszéves a Fidesz

2008.03.30. 16:52 politikus

A hagyományoknak megfelelően, a Bibó Szakkollégiumban ünneplik a Fidesz alapítói a párt születésnapját; a mai, immár huszadik évfordulón Kövér László választmányi elnök mond beszédet.

Pontosan húsz éve, 1988. március 30-án alapította meg a Fiatal Demokraták Szövetségét (Fidesz) 37 egyetemi és főiskolai hallgató, fiatal értelmiségi Budapesten, a Bibó Szakkollégiumban. A születésnap alkalmából vasárnap a Ménesi úti épületben emlékeznek az alapítók.

Az eseményen az egyik alapító, Kövér László mond beszédet.

A szervezet még az alapítás évében - 1988 novemberében - megtartotta első kongresszusát, amelyen a Fidesz-tagok felső korhatárát 35 évben határozták meg. Ezt a korhatárt 1993-ban a párt debreceni kongresszusán eltörölték.
A párt neve 1995-ben változott Fidesz - Magyar Polgári Pártra, majd 2003-ban Fidesz - Magyar Polgári Szövetség lett a hivatalos név.

A Fidesz 19. születésnapját tavaly konferenciával ünnepelte, a megelőző években pedig a Bibó Szakkollégiumban ünnepeltek.

Forrás: fidesz.hu

Szólj hozzá!

Címkék: fidesz

Gyurcsány cége olcsóbban jut áramhoz, mint bárki más

2008.03.28. 11:50 politikus

Decemberben a Magyar Villamos Művek (MVM) egy olcsóbb energiaszolgáltatásra vonatkozó exkluzív megállapodást kötött hét céggel a nyilvánosság teljes kizárásával - tájékoztatott Fónagy János pénteki sajtótájékoztatóján.

Ez a hét vállalat jelenleg olcsóbban vásárolhat áramot, mit bárki más az országban - jelentette ki a politikus, majd hozzátette, hogy ez akár egy egyszerű gazdasági hír is lehetne, ha közben nem tudnánk azt, hogy mindenki egyre drágábban kapja az áramot, kivéve ez a hét kivételezett cég.

Emlékeztetett arra a képviselő, hogy 2006-óta mintegy 56 százalékkal emelkedett az energia ára. Közben a családok egyre rosszabb körülmények között élnek, a kisvállalkozások pedig mind nehezebb helyzetbe kerülnek a növekvő költségek miatt. Sok család már nem tudja kifizetni a hó végén a számláit, a kis- és középvállalkozások pedig sorba mennek csődbe - mutatott rá Fónagy János.

Visszás az, ahogyan Gyurcsány Ferenc viselkedik: állandóan a közteherviselés fontosságáról beszél, a megszorítások miatt folyamatosan az emberek megértését kéri, s mindeközben az MVM és a Miniszterelnöki Hivatal segítségével másik hat cég mellett a sajátját is ilyen jelentős támogatáshoz juttatja - jegyezte meg a képviselő.

Gyurcsány Ferenc tulajdonában álló cég, a Motim ugyanis - a többi céggel egyetemben - közvetlenül a Miniszterelnöki Hivatalban lobbizott az olcsóbb áramért.

Az említett cégek az MVM-mel kötött megállapodás értelmében négy euróval olcsóbban fognak hozzájutni az áramhoz, mit más fogyasztók, így a számukra biztosított energiakedvezmény mértéke meghaladhatja az 1,5 milliárd forintot. Ez azt jelenti - hívta fel a figyelmet Fónagy János -, hogy ekkora bevételvesztésre kell a Magyar Villamos Műveknek számítania, amit minden bizonnyal a többi fogyasztóval, vagyis az állampolgárokkal és a kisvállalkozókkal fognak megfizettetni.

Így az a helyzet állt elő, hogy amikor mindenki egyre többet fizet az áramért, akkor hét cég olyan megállapodást köt az MVM-mel, ami számukra kb. 1,5 milliárd forintnyi megtakarítást fog eredményezni - hangsúlyozta a fideszes politikus -, melynek segítségével egyre nagyobb lesz a pluszbevételük, melynek következtében igazságtalan előnyökhöz jutnak hozzá a többi céggel szemben.

Fónagy János felszólította Gyurcsány Ferencet: adjon számot arról, hogy miként lehetséges az, hogy amikor az embereknek egyre többet kell fizetniük az áramért, akkor néhány cégnek - köztük az ő vállalatának is - sikerült elérnie, hogy jóval olcsóbban jusson az energiához.

Forrás: fidesz.hu

Szólj hozzá!

Címkék: gyurcsány ferenc hitelesség energetika

50 százalék szerint megbukott Gyurcsány

2008.03.26. 11:48 politikus

A megkérdezettek 50 százaléka szerint Gyurcsánynak a miniszterelnöki székből, 43 százalékuk szerint a pártelnöki fotelből kell távoznia - állapítja meg a Nézőpont Intézet legfrissebb jelentése.

A népszavazáson elsősorban a kormányfő, s csak másodsorban a pártelnök bukott meg - állapítja meg a Nézőpont Intézet legújabb felmérésében. Vagyis - mint azt a hetivalasz.hu írja - a megkérdezettek 50 százaléka szerint Gyurcsánynak a kabinet éléről kellene távoznia, s "csak" 43 százalékuk vélekedik úgy, hogy menjen az MSZP éléről. A közvélemény-kutatás eredményéből kiderül az is, hogy az "új többség" táborát tehát elsősorban Gyurcsány elutasítása tartja össze. Vagyis paradox módon a Fidesz számára - taktikai okokból - nem volna kedvező a pártelnök-miniszterelnök gyors bukása - írja a Heti Válasz megbízásából készült felmérés.

Hiába szorgalmazza ugyanakkor sok választó a főreformer távozását, az utódjelölés ügyében továbbra is tanácstalan a többség. Alig néhány megkérdezett tudott alkalmas pótminiszterelnököt megnevezni. A baloldal megmentője alighanem csak egy eddig ismeretlen személy lehet. A Nézőpont Intézet eredményei szerint az esetleges pártelnökutód-jelöltek közül a válaszadók majdnem fele Szili Katalinnak osztana lapot, a bő két évig pártelnök Hiller Istvánban jóformán senki, a hagyományos baloldalt képviselő Kiss Péterben alig néhányan bíznak. A tanácstalanság ellenére egyre nagyobb az igény arra, hogy történjen valami: a válaszadók harmada szükségesnek tartaná egy új baloldali párt létrehozását.

A babakötvény mint szép emlék


Gyurcsány jövője az eddigi teljesítményéről alkotott képtől is függ. A sors iróniája, hogy emlékezetesebb lépései közül épp az ősszel bejelentett, de hamvába holt köztisztasági csomag a legnépszerűbb. Az összes válaszadó fele négyes vagy ötös osztályzatot adott a polgármesteri és a képviselői tisztség szétválasztásának ötletére - írja a weboldal. Hiába hangoztatták az összeférhetőség hívei a jobb települési érdekérvényesítés lehetőségét, a választók utólag is a kormányfőnek adnak igazat. Parlamenti többség nélkül azonban nem lehet reformálni. A felmérés azt is mutatja, hogy első kormányával még nagyobb szerencséje volt a miniszterelnöknek: a Tony Blairtől kölcsönzött babakötvényt például - valószínűleg az elnevezése miatt - szép emlékként őrzik a választók.

Lejtmenetben a szerencse kegyeltje


2006 ősze óta viszont mintha a szerencse elhagyta volna Gyurcsányt: a válaszadók 60 százaléka helyteleníti az "október 23-i események kezelését", illetve az egészségbiztosítás privatizációjáról szóló törvényt. Mindössze a megkérdezettek 18 százaléka elégedett vagy nagyon elégedett a biztosítás tervezett átalakításával. Ez kísértetiesen emlékeztet a népszavazás "nem" szavazatainak arányára, s magas részvételi arányt jósol az esetleges újabb népszavazáson - vélik az elemzés készítői.

Jól látható, hogy a kormány egészségügyi terveit nem csupán a megszorítások vesztesei ellenzik: a konvergenciaprogram elutasítottsága jóval alacsonyabb, mint a többpénztáras modellé. Végül rossz jel a kormányfő számára az is, hogy a február közepén beharangozott politikai csodafegyverében sem bíznak már a választók: a megkérdezettek mindössze 15 százaléka rokonszenvezik a polgárosító tulajdonosztással.

Forrás: fidesz.hu

Szólj hozzá!

Címkék: gyurcsány ferenc kormányzás

Két ország, két város, egy cél

2008.03.21. 19:54 politikus

Két nemzet együttműködését sosem a kormányok fogják elrendezni, hanem maguk az emberek, a szomszédos városok, akik közös opciókat szerveznek. Ha Debrecen és Nagyvárad vasárnap elnyeri a 2010-es Vízilabda Európa-bajnokság rendezési jogát, annak önmagán túlmutató, nemzetpolitikai jelentősége is lesz - jelentette ki Kósa Lajos a pénteken tartott nemzetközi sajtótájékoztatón.

Történelmi rendezvényre készül Nagyvárad és Debrecen. A román-magyar határt két oldalán fekvő nagyvárosok elöljárói, Románia és Magyarország vízlabda-szövetsége a két ország kormányzati szerveinek támogatásával megpályázta a 2010-es vízilabda Európa-bajnokság rendezési jogát. A március 23-án, vasárnap, Eindhovenben eldöntendő versenyfutásban a magyar-román pályázóknak a horvát főváros, Zágráb az igen erős ellenfele, ám a magyar-román szervezők abban bíznak, hogy a terv egyedisége (nemzetközi vízilabda eseményt még soha nem rendezett egyszerre két város), európai üzenete, valamint a magyar és román póló presztízse döntően nyom majd a latba.

A pénteki, nemzetközi sajtótájékoztatón jelenlévő román és magyar vezetők azt is hangsúlyozták, hogy az esemény - megkérdőjelezhetetlen sportszakmai vonzatán túl - tökéletesen idomulna a régiók Európájának megteremtését célzó programokhoz, a történelmi-gazdasági szempontok alapján összetartozó Bihar-Bihor eurorégió megteremtéséhez is.

Mint azt Nagyvárad polgármestere, Mihai Groza elmondta, Nagyvárad ugyanúgy állami támogatás nélkül építette meg 2006-ra Románia legkorszerűbb vízi létesítményét, mint Debrecen az övét, s kizárólag helyi erőknek köszönhető ez az eredmény. Ahogy Magyarország, ugyanúgy Nagyvárad is nagy hagyományokkal rendelkezik a vízipóló tekintetében, pár hete pedig olimpiai selejtezőnek adott otthont. Két szomszédos ország, egymástól 69 kilométerre, autóval háromnegyed órás távolságra lévő városa kívánja a közös rendezést. A polgármester bejelentette, hogy bár egyébként is szerepel a román tervek között, de ha a két város elnyeri az Eb rendezésének jogát, akkor még hamarabb be tudják indítani az Ezüst Nyíl névre hallgató, Debrecen és Nagyvárad között közlekedő vonatjáratot.

Kósa Lajos, Debrecen polgármestere úgy fogalmazott: Debrecen valóban sok világversenyt rendezett már, de ennek az Európa-bajnokságnak mind közül a legnagyobb, önmagán túlmutató jelentősége van, mert ilyen, a két nemzet közötti akcióra még nem került sor, és büszke arra, hogy Nagyvárad és Debrecen jár elől jó példával. Két olyan városról van szó, akik önerejükből fejlesztették a vizes létesítményeket.

"Ahogy a váradi önkormányzat sem kapott állami támogatást, ugyanannyi, azaz nulla forintot kaptunk mi is a magyar államtól. Arról nem beszélve, hogy a magyar kormány hozzáállása az volt, hogy 20 millió forintra meg is büntetett minket egy vélelmezett pályáztatási szabálytalanság miatt, aminek még peres ügye van, tehát még nincs lezárva" - jelentette ki Kósa Lajos.

(2006-ban a debreceni, kilenc hónap alatt felépített, utóbb Magyarország legkorszerűbb uszodájává nyilvánított létesítményt többször felhozták ellenpéldaként arra, hogy a kormány és Budapest vezetése több év alatt sem volt képes teljesíteni az úszó Európa-bajnokságra tett, új fedett uszoda megépítéséről szóló ígéretét - A szerk.)

Debrecen polgármestere úgy fogalmazott: két nemzet együttműködését sosem a kormányok fogják elrendezni, hanem maguk az emberek, a városok, akik szomszédai egymásnak, akik közös opciókat szerveznek. "Ezért úgy érzem, hogy ennek az Európa-bajnokságnak nemzetpolitikai jelentősége is van, s amennyiben a Nemzetközi Úszószövetség támogatja a mi pályázatunkat, akkor azt fogja bizonyítani, hogy érti azt, hogy az európai úszósportban az Európai Unió létezése milyen új távlatokat nyit meg" - mutatott rá Kósa Lajos.

Mint mondta, a létesítményfejlesztési elképzeléseik teljesen egybeesnek a városfejlesztési elképzelésekkel. Ha nem kapnák meg az Eb rendezés jogát, akkor is bővítenék a már meglévő fedett uszodát egy nyitott medencével. A rövid pályás úszó Európa-bajnokságot is azért tudták megrendezni, mert már volt nemzetközi igényeket kielégítő uszodája a városnak.

Debrecenben a két éve átadott uszodának óriási a népszerűsége, az egyesületek versengenek azért, hogy mikor tarthatják ott az edzéseiket, a lakosság körében is nagyon kedveltté vált a létesítmény, a szomszédos iskolában pedig háromszoros a túljelentkezés a nemrégiben beindított úszóosztályokba. Kósa Lajos arra mutatott rá, hogy az uszoda léte a vizes sportok debreceni fejlődését is magával fogja vonni.

Ezt támasztotta alá Köpf Károly, a Magyar Vízilabdaszövetség főtitkára is akkor, amikor rámutatott: az uszoda felépülése óta már a Magyar Kupa döntőnek, és a tavalyi Volvo Kupának is Debrecen lehetett a házigazdája, és a város már potenciális vízilabdabázisnak tekinthető.

Újságírói kérdésre válaszolva Kósa Lajos elmondta: Debrecen 200-250 millió forintból akkor is bővíteni fogja az uszodát a szabadtéri medencével, ha nem nyeri el az Eb-rendezés jogát. Számításaik szerint az Európa-bajnokság megrendezése nem fogja elérni a 300 millió forintot. A két ország kormányzati szervei, a két város önkormányzata, illetve a szervezési bizottság teljes anyagi és erkölcsi támogatásukról biztosították a tervet, amely remélhetőleg az Európai Úszószövetség döntéshozóinak tetszését is elnyeri.

Forrás: fidesz.hu

Szólj hozzá!

Címkék: sport kósa lajos

Le kell vonni a népszavazás konzekvenciáit

2008.03.21. 10:09 politikus

A februárban botrányos körülmények között elfogadott egészségbiztosítás privatizációjáról szóló törvény visszavonására szólította fel a kormányt Mikola István.

Léket kapott a kormányzat egészségügyi hajója, az emberek március 9-én a népszavazás során megbuktatták - szögezte le csütörtöki sajtótájékoztatóján Mikola István. Mint fogalmazott, a kormány ahelyett, hogy levonná a konzekvenciákat, egyre idegesebben kommunikál, bosszúvágy hajtja őket, újabb pénzelvonásról beszélnek, ezúttal a gyermekgyógyászat kapcsán. Ezzel kapcsolatban a Fidesz egészségügyi szakpolitikusa arra hívta fel a figyelmet, hogy nem a gyermekorvosoktól, hanem a gyerekektől vonják meg a gyógyulás lehetőségét.

Mikola István kitért arra is, hogy a kormányzat ismét fenyeget, ugyanis kijelentették: bírságot szabnak ki azokra az egészségügyi intézményekre és a háziorvosokra, akik nem szedik be április 1-jéig a vizitdíjat és a kórházi napidíjat.

A népszavazás konzekvenciáját le kell vonni - húzta alá Mikola István, rámutatva: a februárban botrányos körülmények között elfogadott egészségbiztosítás privatizációjáról szóló törvényt vissza kell vonni. Nem átalakításra, visszavonásra van szükség - jegyezte meg. Hozzátette azt is, hogy egy új koncepcióra, szakmai előkészítésre van szükség, a Fidesz erre készen áll, korábban már kétszer is benyújtotta törvénytervezetéről szóló tervezetét.

A fideszes politikus arra is felhívta a figyelmet, hogy az MSZP-nek nincs egészségügyi programja, egyszerűen sodródik az SZDSZ profit szemléletű elképzelésével. Mikola István végül úgy fogalmazott: egyre inkább szerveződik a civil társadalom, a civil ellenállás a szolidaritás szellemében.

Forrás: fidesz.hu

Szólj hozzá!

Címkék: népszavazás egészségügy mikola istván

Vizitdíj-automatát temettek

2008.03.20. 18:18 politikus

Egy vizitdíj-automata makettjét temette el Ágh Péter, a Fidelitas ügyvezető alelnöke és Koszorús László, a Fidelitas országos választmányának elnöke a XVI. kerület Segesvár és a Baross utca sarkánál lévő építési területen.

"Nagyon bízunk abban, hogy ennek az automatának az eltemetésével eltemethetjük azt a politikát, ami hazugságokon és az emberek átverésén nyugszik" - mondta Ágh Péter a jelképes szertartás előtt újságíróknak.

Elmondása szerint azért makettet temetnek el, mert nincs pénzük a több millió forintot érő automatára, amiből kizárólag az egykor Kóka János érdekeltségébe tartozó Medicom Kft. gazdagodott.

Ágh Péter hangsúlyozta, hogy a népszavazás óta a kormánypártok mást sem tesznek, mint próbálják megmagyarázni, miért nem tudják pótolni a vizitdíj és a kórházi napidíj eltörlése miatt kieső bevételeket.

Mindez kicsinyes bosszúállás a részükről, hiszen "amire akarnak költeni, arra van pénz" - fogalmazott a politikus, aki hozzátette: "a luxusra, a kommunikációra mindig megtalálják a forrásokat".

A politikus a kormányprogram 1,6 milliárd forint értékű kommunikációját, a kormány 370 millió forintos és az APEH 432 millió forintos autóbeszerzését valamint a Magyar Posta 600 millió forintos reklámozását említette példaként.

Ágh Péter szerint amennyiben "észszerűen" használnák fel a magyar állampolgárok által befizetett pénzt, "nem kellene megsarcolni az embereket, ahogy ezt a vizitdíjjal tették".

Koszorús László a Gazdaságkutató Intézet egyik felmérést idézte, amely szerint a vizitdíj miatt a 90 ezer forintnál alacsonyabb jövedelemmel rendelkezők 20 százaléka halasztotta el tavaly az orvosi látogatást.

Hogy ez még egyszer Magyarországon többet ne fordulhasson elő, megpróbáljuk minél mélyebbre ásni - utalt Koszorús László a jelképes vizitdíj-automatára.

Forrás: fidesz.hu

Szólj hozzá!

Címkék: fidelitas egészségügy

"Nyugdíjemelés", a kormány újabb blöffje

2008.03.20. 18:16 politikus

A kormány újabb blöffje, Gyurcsány újabb hazugsága a minap bejelentett 1,1 százalékos nyugdíjemelés - mondta el Soltész Miklós csütörtökön újságírók előtt.

Ismeretes: az idősügyi tanács mai ülésén bejelentették, a miniszterelnök javaslata értelmében a mindenkori, januárban megállapított nyugdíjakat nem az év második felében, novemberben kell korrigálni, hanem erre az év első felében, várhatóan májusban, vagy júniusban kerülne sor.

A KDNP képviselője rámutatott: Gyurcsányék most olyan dologról döntenek, ami jár a nyugdíjasoknak, hiszen minden év végén az infláció, illetve a bruttó béremelések számtani átlaga alapján nyugdíjkiegészítés jár a nyugdíjasoknak. "Ezért amit most bejelentettek, az nem több, mint egy blöff" - szögezte le a politikus a miniszterelnök bejelentésére vonatkozóan, hozzátéve, hogy szakmaiatlan és elfogadhatatlan is egyben, hiszen ahhoz, hogy már most döntsenek az év végi nyugdíjemelésről, ismerni kellene az év végi inflációt és a bruttó béremelkedést is.

Soltész emlékeztetett arra, hogy tavaly 3,3 százalékkal magasabb inflációt voltak kénytelenek elszenvedni a nyugdíjasok. A nyugdíjemelések kiszámolásánál figyelembe kellene venni végre a nyugdíjas inflációt, s azt is ki kellene számolni, hogy akik idén mennek nyugdíjba, miért kapnak 8 százalékkal kevesebb nyugdíjat, mint a többiek - jegyezte meg.

A képviselő felidézte, hogy a kormány néhány hónapja még 4,8 százalékos inflációval számolt, most bejelentette az 5,9 százalékot. Mi várható akkor kilenc hónap múlva a nyugdíjasok számára? - tette fel a kérdést, majd kifejtette: "én azt gondolom, hogy a nyugdíjasok sokkal rosszabbul járnak, ha most akar dönteni a nyugdíjukról a kormány, és nem számolja ki év végén pontosan azt a kötelező emelést, amit szükséges megadni" - tette hozzá.

Forrás: fidesz.hu

Szólj hozzá!

Címkék: hazugság gyurcsány ferenc nyugdíj

Debrecen próbapert indít az OEP ellen

2008.03.19. 20:38 politikus

Debrecen önkormányzata pert és versenyhivatali eljárást kezdeményez az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) ellen, hogy a háziorvosok megkaphassák a vizitdíj eltörlése miatt kieső bevételüket. Ezt Kósa Lajos, a város fideszes polgármestere jelentette be szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

Kósa Lajos azt mondta, hogy gazdasági erőfölénnyel való visszaélés és tisztességtelen piaci magatartás miatt kezdeményezik a jogi eljárásokat, mert az OEP háziorvosokkal kötött szerződése diktátum.

Ezzel kapcsolatban azt hangsúlyozta, hogy finanszírozással kapcsolatos jogszabályváltozások esetén az OEP egyeztetési eljárás nélkül módosíthatja a szerződést, ami miatt a háziorvosok nem tudnak érdemben fellépni az OEP ellen.

Kósa szerint a "napnál is világosabb", hogy a szerződés nem felel meg a Ptk. szerződésekre vonatkozó feltételeinek, mivel azt ebben az esetben nem két egyenrangú fél kötötte, egymás érdekeinek kölcsönös figyelembevételével.

A politikus elmondta, hogy a vizitdíjbevételek az OEP-en keresztül érkeztek a háziorvosokhoz, vagyis intézkedéseivel az OEP elismerte, hogy a háziorvosok teljesített és ellenőrzött szolgáltatásainak finanszírozásában a vizitdíjnak is szerepe van.

Kósa ugyanakkor azt is elmondta, hogy az egészségügyi törvény szerint az OEP köteles a teljesített és ellenőrzött háziorvosi szolgáltatást finanszírozni.

"A mi értelmezésünk szerint ugyanannak a teljesítménynek a díjazását nem lehet máról-holnapra csökkenteni, az egészségügyi törvény ezt tételesen kizárja" - tette hozzá.

"Lehet, hogy a kormánynak az az álláspontja, hogy ő márpedig nem fizeti ki a vizitdíj kiesése miatt csökkenő háziorvosi finanszírozást, csakhogy ez ellentmond a törvényeknek" - fogalmazott Kósa, aki hozzátette: "Magyarországon elvileg a kormány sem sérthet törvényeket, ez ellen érthető módon fel kell lépni".

Kósa Lajos elmondta, hogy azért nem háziorvosok indítanak eljárást, mert az önkormányzat feladata gondoskodni a háziorvosi és házi gyermekorvosi ellátásról, másrészt Debrecen be van rendezkedve az eljárás következményeire, vagyis arra - tette hozzá -, hogy az ÁNTSZ, APEH, a VPOP és "az összes létező kormányzati ellenőrzési szervezet" vizsgálódásba kezd.

Forrás: fidesz.hu

Szólj hozzá!

Címkék: egészségügy kósa lajos

A Fidesz ellenzi az MVM privatizációját

2008.03.19. 12:36 politikus

A Fidesz az újabb MVM-ügy kapcsán arra szólítja fel a kormányt, hogy hagyjon fel a nemzeti vagyon elherdálásával - jelentette ki Fónagy János szerdán újságírók előtt.

A kormányzat tervei szerint menesztik a Magyar Villamos Művek (MVM) vezérét és megszüntetnék a cég monopóliumát. Nemcsak a jogszabályokat kívánják megváltoztatni, hanem az állami MVM vállalati átalakítására is szükség van, ezt pedig úgy valósítanák meg, hogy az MVM, illetve a létrejövő állami tulajdonú villamosenergia társaságok tőzsdei privatizációját ne zavarja.

Fónagy János minderre reagálva elmondta: a szociális népszavazáson elszenvedett vereség miatt eluralkodott a pánik az MSZP-ben, Gyurcsány Ferenc és környezete pedig kétségbeesetten kapkod. Felhívta a figyelmet arra, hogy a miniszterelnök által most hivatkozott, a liberalizációra vonatkozó anyagok semmilyen új elemet nem tartalmaznak, az abban foglaltakat régóta pontosan ismeri a magyar szakmai közvélemény és a kormány is, s a nyilatkozatokban megfogalmazott kétségek, vádak, feltételezések nem igazak.

Fónagy kiemelte: a kormányzat tovább folytatja azt a hazugságpolitikát, amely az igazi lényegről, az ország és az emberek valódi problémáiról tereli el a figyelmet. Gyurcsány és környezete körül fogy a levegő, a miniszterelnök kapuzárás előtti pánikba esett, ezért a még rendelkezésre álló közvagyonból a maradékot is ki akarják szedni, a hátralévő időben új lendületet adva a közvagyon elherdálásának. A fideszes politikus kiemelte: a nyakló nélküli privatizáció példái az elmúlt évtizedben világosan megmutatták, hogy ezek az - akár érdekcsoportok által vezérelt, akár a politika tehetetlensége miatt pótmegoldásként bedobott - privatizációs tranzakciók minden esetben gyengítették az ország helyzetét és kiszolgáltatottá tették a magyar gazdaságot és az embereket.

A Fidesz határozottan felszólítja a kormányt, hogy hagyjon fel a nemzeti közvagyon elherdálásával és további szétszórásával - szögezte le a párt szakpolitikusa.

Mint fogalmazott, a háttérben valószínűleg az húzódik meg, hogy a miniszterelnöknek és a hatalmi elit leplezni próbálja az áramár újabb emelését, de szó van saját gazdasági tehetetlenségük miatt bűnbak-keresésről, valamint újabb privatizációs lehetőségek megteremtéséről is. "Nem először mondjuk, de megismételjük: az árak emelkedése eddig sem az MVM-en vagy vezérigazgatójának döntésén múlt, hiszen a cég gyakorlatilag száz százalékig állami tulajdonban lévő cég, vagyis semmilyen alapvető üzletpolitikai vagy stratégiai döntést nem hozhat és nem is hozott a kormány jóváhagyása vagy utasítása nélkül. Az áramár emelkedése tehát eddig is a kormány elhatározásán múlott, és ezen túl is azon múlik majd. Ne akarják bűnbakként odaállítani az energetikai szakmát és annak vezetőit" - hívta fel a figyelmet Fónagy, hozzátéve, hogy a privatizációs szándékokat sem kellene ésszerűségi, versenyjogi vagy uniós követelmények mögé eldugni, mert ezek részben nem igazak, részben pedig ellentétesek a jellemző európai gyakorlattal.

Újabb hazugságokkal, újabb csúsztatásokkal állunk tehát szemben, Gyurcsány Ferenc ezekkel az intézkedésekkel az MVM és az energetikai ipar megmaradt utolsó és nagyon jelentős vagyonelemeinek privatizálásáról akarja a figyelmet elterelni - szögezte le végül Fónagy János.

A képviselő kérdésre válaszolva elmondta: szakmailag nem tartja jónak a Mavir tulajdonában lévő, 450-500 milliárd forint értékű nagyfeszültségű gerinchálózat tőzsdére vitelét, mert ez a nemzeti vagyon része és nemzetbiztonságilag is fontos Magyarországnak, hogy ezt a hálózatot ki felügyeli. Megjegyezte: a szakma véleménye szerint a villamosenergia-piaci anomáliák döntően nem az MVM "ilyen vagy olyan szerepéből", hanem a villamosenergia törvény ellentmondásaiból fakadnak. Szerinte ugyanis a tavaly a parlamenten "átnyomott" törvény piacliberalizációt akart elérni, de alkalmatlan időben, hiszen áramhiány van a piacon.

Mint elhangzott, az MVM eddig is aukcióra vitte az áramot és a határkeresztező kapacitást, így nem igaz, hogy az MVM, vagy azon belül a Mavir monopolisztikus helyzetben lett volna, és sem a magyar versenyhivatali, sem az uniós vizsgálatok nem állapítottak meg ilyet. Fónagy János úgy vélte, amit ma egyesek monopolhelyzetnek minősítenek, az más szemszögből erős nemzeti energiavállalatot is jelenthet.

Forrás: fidesz.hu

Szólj hozzá!

Címkék: privatizáció energetika

Csökkenő reálbér, mélyülő szociális válság

2008.03.19. 10:35 politikus

A reálbérek csökkenése az egyre mélyülő szociális válság biztos jele - írja közleményében Mádi lászló.

Miközben a régió országaiban erős a reálbér-növekedés, Magyarországon jelentős mértékben csökkennek a reálkeresetek a kormány elhibázott, sarcolásokra, megszorításokra épülő gazdaságpolitikája miatt. A reálbérek csökkenése az egyre mélyülő szociális válság biztos jele - szögezi le a Fidesz országgyűlési képviselője.

Egyre kevesebbet ér az emberek fizetése, egyre több magyar család kerül abba a helyzetbe, hogy a hónap végén nem tudja kifizetni a számláit. A napnál is világosabb, hogy ez a kormány nem fogja tudni megoldani Magyarország problémáit, nem fogja tudni felszámolni az általa okozott szociális válságot - fogalmaz Mádi László.

Forrás: fidesz.hu

Szólj hozzá!

Címkék: válság

"Léket kapott az egészségügyi reform"

2008.03.19. 08:33 politikus

Kaotikus állapotok alakultak ki az egészségügyben, a népszavazás megkérdőjelezte az egészségügyi rendszer átalakításának szükségességét - mondta Mikola István az InfoRádió Aréna című műsorában. Az országgyűlés egészségügyi bizottságának fideszes alelnöke elmondta: a népegészségügyi adatoknak megfelelően kellene elosztani az egészségügyre szánt összeget.

Léket kapott az egészségügyi reform a népszavazás után - mondta az InfoRádiónak Mikola István. Az országgyűlés egészségügyi bizottságának fideszes alelnöke kiemelte: a kormányzat nem készített vészforgatókönyvet, noha látnia kellett, hogy az emberek nem értenek egyet az ámokfutásszerű egészségügyi átalakítással, így most kaotikus állapotok vannak a rendszerben.

A népszavazás egyértelmű volt, a vizitdíj és a kórházi napidíj eltörlése mellett megkérdőjelezte a másfél éves folyamatnak a többi elemét is - hangsúlyozta a Fidesz politikusa.

Mikola István kifejtette, hogy az ellenzék megpróbált segíteni a kormányzatnak, és törvénytervezetet alkottak a kieső bevételek pótlására, de ezt leszavazták a kormánypárti képviselők. Folyamatosan felhívták a figyelmet, hogy nem jó úton haladnak a dolgok, de a kormány elzárkózott a párbeszéd elől - tette hozzá.

A Fidesz politikusa szerint a pénzügyi befektetők, a klientúra-közeli gazdasági társaságok hajtották bele a kormányzatot az egészségbiztosítási átalakításba, és a kabinet engedett a nyomásnak.

"Minden igyekezetünk, mint falra hányt borsó, pergett le a kormányzati hatalom faláról" - hangsúlyozta Mikola István.

Az egészségügyi bizottság alelnöke szerint a népegészségügyi adatoknak megfelelően kellene elosztani az egészségügyre szánt összeget. Mikola István úgy véli: nem lehetséges, hogy az ország egyes régiói között ilyen hatalmas eltérések legyenek az egészségügyi ellátás színvonalát tekintve.

Forrás: fidesz.hu

Szólj hozzá!

Címkék: egészségügy mikola istván

Törvényjavaslat a pálinkáról

2008.03.18. 19:47 politikus

A pálinkáról szóló törvény lehetővé teszi, hogy a pálinka nemzeti itallá váljon, ezen kívül egységes jogszabályban definiálja a pálinka és a törkölypálinka fogalmát - mondta az ötpárti konszenzussal előterjesztett törvényjavaslat expozéjában az egyik előterjesztő, Font Sándor (Fidesz) kedden az Országgyűlésben.

Mint elhangzott, a beadvány alapján pálinka elnevezéssel azokat a magyarországi gyümölcsből készült gyümölcspárlatokat illetnének, amelyeket Magyarországon cefréztek, pároltak és főztek; a törkölypálinka elnevezéséhez hasonló szabályokat kötne a törvényjavaslat.

Font Sándor kitért arra, hogy a törvényjavaslat a címkézés, az előállítás és a forgalmazás érdekében létrehozná a Pálinka Nemzeti Tanácsot.

Az előterjesztők nevében a fideszes képviselő elmondta: a javaslatban vannak még nyitott kérdések, melyekről a parlamenti vita során kell dönteni. Ilyen többek között a pálinka különböző fajtáinak megnevezése, például gyümölcspálinka, ópálinka, ágyas pálinka.

Módosító javaslatokkal kell majd dönteni arról, élhessen-e a pálinka elnevezés a mézes pálinka likőrökre, hogy nézzen ki a Pálinka Nemzeti Társaság finanszírozása, marketingje, továbbá megoldást kell találni a tiltó szabályokra, és ebben a kérdéskörben figyelembe kell venni az idevágó európai uniós szabályokat is.

Font Sándor hangsúlyozta: a törvény szabályozná a pálinkák esetében a megkülönböztető színű zárjegyeket, továbbá az előterjesztő lehetne az alapja a későbbiekben megalkotandó pálinka nemzeti stratégiának.

A kormány nevében Gőgös Zoltán földművelésügyi minisztériumi államtitkár korrekt és jól összefogott előterjesztésnek nevezve a törvényjavaslatot. Hangsúlyozta: jó és konszenzusos törvényt lehet alkotni a pálinkáról.

Az államtitkár szerint vitás kérdés lehet, kell-e előzetes európai uniós engedély a pálinka védelméhez. Gőgös Zoltán saját véleményét tolmácsolva azt mondta, érdemes lefolytatni az uniós jogszabályokkal történő összehangolási folyamatot, a notifikációs eljárást.

A Pálinka Nemzeti Tanácsról szólva az államtitkár úgy vélekedett, e létrehozandó fórum működési rendjét, feltételeit a Pénzügyminisztérium biztosítani tudja.

Forrás: fidesz.hu

1 komment

Címkék: törvényjavaslat

süti beállítások módosítása