Fidesz

Ez az oldal nem a Fidesz hivatalos blogja. Az oldalon lehetőséget kívánunk adni a Fidesz honlapján megjelent hírek kommentálására.

Hirdetések

Friss topikok

A bukott miniszterelnök hazugságai

2008.03.13. 11:41 politikus

Az elmúlt napok kormányzati propagandáját látva azt kell mondanunk, Gyurcsány Ferenc ott folytatja, ahol egy rövid időre, a kampánycsend két napjára abbahagyta - mondta el csütörtöki sajtótájékoztatóján Áder János.

A tájékoztató elején levetítették Tomanovics Gergely "Best of nem lesz fizetős" című videóját, amelyből feketén-fehéren kiderül, hogy 2006 tavaszáig Gyurcsány Ferenc és képviselőtársai tagadták az egészségügy és felsőoktatás fizetőssé tételének szándékát. Ki a felelős tehát a kialakult helyzetért? Egyértelműen a kormányfő és szocialista, szabad demokrata politikusai, hiszen március 9-én nem kellett volna az urnához szólítani a választópolgárokat, ha nem mentek volna szembe korábbi ígéreteikkel - hangsúlyozta a Fidesz képviselője.

Felidézte, hogy kormányzati oldalról csak azt hallani, mekkora kárt okozott a népszavazás, tegnap pedig már csalásról is beszélt a miniszterelnök. Azzal az érvvel kapcsolatban, hogy a kormány nem tudja pótolni a tandíj, vizitdíj és kórházi napidíj kiesésével járó hiányt, Áder leszögezte: nincs semmiféle világvége, egyetlen dolog hiányzik csak: a kormányzati szándék az összeg előtermetésére. Emlékeztetett arra, hogy az Orbán-kormány idején az akkori kabinet a tiszai árvíz anyagi kárainak pótlására képes volt egyetlen gyors döntéssel 60 milliárd forintot átcsoportosítani, és emiatt senki és semmilyen intézmény nem ment tönkre, nem lehetetlenült el. Az országgyűlés alelnöke emlékeztetett arra, hogy a kormánynak alkotmányos, erkölcsi és politikai kötelessége gondoskodnia az ellátás anyagi fedezetéről. Alkotmányos, mert jogszabály írja elő, erkölcsi, mert ők idézték elő a kialakult helyzetet, és politikai, mert több mint 3 millió ember döntött így - húzta alá Áder János.

Felidézte a miniszterelnök vasárnapi értékelését a népszavazásra vonatkozóan, ami minden volt, csak nem államférfihoz méltó, hanem inkább emlékezetetett egy sértett és durcás kisfiúra, aki nem kapta meg, amit szeretett volna. Egy újabb hazug, erkölcstelen és primitív kampány kezdetén vagyunk - fogalmazott Áder, utalva arra, hogy a kormány most azt próbálja elhitetni az emberekkel, hogy minden baj, ami ezután következik - például meghal valaki a műtőasztalon -, az mind a vasárnapi népszavazás miatt következik be. Ez olyan, mint a 23 millió románnal való riogatás propagandája volt annak idején - jegyezte meg Áder.

Felhívta a figyelmet arra, hogy van megoldás, s a Fidesz elő is terjesztette javaslatait. Hétfőn a parlament dönt róla, de ha leszavazzák, akkor lesz másik - tette hozzá Áder János.

Forrás: fidesz.hu

3 komment

Címkék: áder jános gyurcsány ferenc

A bejegyzés trackback címe:

https://fidesz.blog.hu/api/trackback/id/tr80379133

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bölcs Bagoly 2008.03.29. 16:28:35

Gyurcsány Ferenc jót akart a magyaroknak, de a magyarok nem vették ezt észre s leszavazták az új magyarország programját az ellenzék demagóg kijelentéseire hallgatva.

levente 2008.08.23. 15:50:25

Mikor hagyják abba ezt az ocsmány köpködést a kormányra? Hol van a programunk? Egy még Fideszes.

Anna 2008.11.23. 10:27:21

A Fidesznek nagy szerepe van abban hogy az ország itt tart.
Még most sem ismerik fel, hogy így nem lehet politizálni.
süti beállítások módosítása