Fidesz

Ez az oldal nem a Fidesz hivatalos blogja. Az oldalon lehetőséget kívánunk adni a Fidesz honlapján megjelent hírek kommentálására.

Hirdetések

Friss topikok

A 12 pont európai üzenet volt

2008.03.15. 17:22 politikus

A magyar polgárok 1848-ban hibáiért felelőséget vállaló magyar kormányt követeltek. Ez a követelés sajnos ma is aktuális - jelentette ki Elmar Brok, európai néppárti képviselő.

"1985-ben, amikor senki nem hitte volna, hogy leomlik a fal és hamarosan véget ér a kommunizmus, én éppen Budapesten voltam" - kezdte meg ünnepi beszédét Elmar Brok.

"Akkor egy kávéházban ültem egy 25 éves diákkal, aki bíztatott, hogy tartsak ki még egy kicsit, mert nemsokára lehull a szögesdrót, és eljön a szabadság. Ez a diák Orbán Viktor volt" - emlékezett a képviselő.

Mint mondta, 1848-ban március 15-én vette kezdetét a magyar függetlenség, s akkor a forradalmárok 12 pontban foglalták össze követeléseiket. Törvény előtti egyenlőség, sajtószabadság, függetlenség, felelős országgyűlés - sorolta a pontokat a politikus, majd leszögezte, hogy ezek sorra jelentek meg akkor valamennyi európai országban, így a pontok nem magyar követelések voltak, hanem európai üzenet. Ha ezek már akkor megvalósultak volna - mondta a képviselő -, akkor talán nem kellett volna elszenvednünk a világháborúkat, s talán nem lett volna fasizmus és kommunizmus sem.

Az volt akkor az üzenete a forradalomnak, hogy ha teljesül a 12 pont, akkor eljelentéktelenednek a határok, s a népek és kisebbségek békében élhetnek egymás mellett - mutatott rá a képviselő.

A magyar polgárok már 1848-ban felelős kormányt követeltek. Olyan kormányt, aki felelőséget vállal a hibáiért, aki tisztességesen bánik a közpénzekkel, aki garantálja a jogállamiságot és a rendet - emlékeztetett a 160 évvel ezelőtti eseményekre Elmar Brok. "Istenem, milyen aktuálisak most ezek a követelések!" - hangsúlyozta a képviselő.

Utalt arra a politikus, hogy amikor vasárnap este meghallotta, milyen eredménye lett a Fidesz által kezdeményezett népszavazásnak, akkor az jutott eszébe, amit még Kossuth Lajos mondott Amerikában 1852-ben: "Mindent a népért, mindent a nép által, semmit a népről a nép mellőzésével. Ez a demokrácia." Ezért kell dolgoznunk együtt a jövőben is - zárta beszédét Elmar Brok.

Forrás: fidesz.hu

Szólj hozzá!

Címkék: európai néppárt nemzeti ünnep

A bejegyzés trackback címe:

https://fidesz.blog.hu/api/trackback/id/tr12382229

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása