Fidesz

Ez az oldal nem a Fidesz hivatalos blogja. Az oldalon lehetőséget kívánunk adni a Fidesz honlapján megjelent hírek kommentálására.

Hirdetések

Friss topikok

Kinek a kormánya ez a magyar kormány?

2007.09.21. 10:31 politikus

Bár tudja, hogy sok százezer, cselekvésre kész ember áll mögötte, kizárólag a demokrácia szabályai szerint hajlandó a kormány ellen küzdeni - nyilatkozta Orbán Viktor a HírTV-nek.

A Fidesz legszebb reményeit testesíti meg - nyilatkozta Orbán Viktor a Zuschlag-ügy kapcsán. Mint mondta, az egész ország arra várt, hogy eljöjjön az az idő, amikor ha behívják tanukihallgatásra azokat az embereket, akik visszaélve a kormányzati és szocialista kapcsolataikkal ellopják a költségvetésből a pénzt, már ne engedjék ki a rendőrségről őket. Hozzáfűzte, hogy a mai költségvetési problémák tekintélyes része a korrupcióból és a közpénzek elsíbolásából áll. "Nem állítom, hogy ez az ügy pénzügyi súlyát tekintve az egész költségvetéssel azonos fajsúlyú kérdés volna, de mégis, mint egy állatorvosi ló, vagy mint cseppben a tenger jól példázza, hogy mi folyik a fejünk felett" - mondta az elnök.

Orbán Viktor az egyre mélyülő szociális válságról is beszélt. "Nem lehet várni, nem lehet türelmesnek lenni, nem lehet szemet hunyni a dolgok felett. Ki kell mondanunk, hogy rohamosan nő Magyarországon azoknak a családoknak a száma, akik a hónap végén nem tudják a megélhetési költségeiket fedezni a fizetéseikből vagy az állami támogatásokból. Nem tudják segíteni egymást a különböző generációk. Egy olyan leromló, szociális válságtól sújtott Magyarország képe van a szemem előtt, amiből később talpra állni háromszor annyi energia lesz, mintha most megálljt parancsolnánk az eseményeknek" - mondta Orbán Viktor.

A népszavazással kapcsolatban kijelentette, hogy sokkal közelebb van az aláírásgyűjtés kezdete, mint azt sokan gondolnák. A keddi beszédére utalva rámutatott, hogy ő már egy évvel ezelőtt is elmondta ugyanazt, mint amit most a Hajógyári szigeten, de nem az az érdekes, hogy mit mondanak a politikusok, hanem az, hogy az emberek mit akarnak meghallani.

"Én régóta küszködök azzal a problémával, hogy látom, hogy mi történik, meg tudom mondani, hogy mi fog bekövetkezni, a szakértők is ezt mondják, kiállok, elmondom az embereknek, és arra azt mondják, hogy vagy igen, vagy nem, vagy úgy lesz, vagy nem, s inkább a másiknak hiszek" - mondta Orbán Viktor. Mint mondta, a jelek szerint most jött el az a pillanat, hogy "elég volt", mert Magyarország szociális válságban van. Ezt a válságot ugyanis már mindenki a saját életében tapasztalja.

"Most már talán elhiszik nekem az emberek, hogy ha így megyünk tovább, a szociális válság mélyülni fog. És azt is szeretném ha elhinnék nekem, hogy ezt meg lehet állítani, s csak az a kérdés, hogy a nép tűri-e, hogy ez a válság úrrá legyen rajta és kiteljesedjék. "Én azt mondom nekik, hogy ne tűrjék, és a Fideszre számíthatnak abban, hogy ezt a folyamatot megállítjuk."

Arra a kérdésre, hogy mi történhet a tavaszi népszavazásig, ha már addig is túlcsordul a pohár, Orbán Viktor azt válaszolta: "avantgárd csapatokkal" - legyenek azok utcaiak vagy parlamentiek - nem lehet eredményt elérni egy antidemokratikus, a demokrácia normáira fittyet hányú kormányzattal szemben. Az egész társadalom különböző tagjainak kell egymással egyfajta szövetségre lépniük. "Az első feladat, hogy abba a lelkiállapotba hozza Magyarország magát, hogy ebből elég volt, és ennek megálljt fog parancsolni. A második, hogy megtalálja azokat a szabályokat, amiket be fog tartani: demokratikus, erőszak nélküli, nem az embereket megosztó szabályokat. A népszavazás az első olyen nagyon fontos, közös lépése lesz Magyarországnak, hogy véget vessen mindannak, ami zajlik. És szerintem véget is fog vetni" - jelentette ki Orbán Viktor.

A Fidesz elnöke örömmel látja, hogy egyre több civil szervezet vonul az utcára elégedetlenségét kifejezve. Mint mondta, ezek a szervezetek egyre több embert tudnak megmozdítani, mert "egyre többen érzik úgy az emberek, hogy ez nem a politikusok meg a gyűlésszervezők ügye, hanem szó szerint a bőrükre megy a játék". Az utca tehát magától is megszervezi magát, de a Fidesz a meghatározott fontos pillanatokban, sok százezres rendezvényekkel ki akarja fejezni, hgoy a maga részéről az emberek oldalán áll, és kész arra, hogy velük közösen megváltoztassák a mostani helyzetet.

Október 23-a nincs messze, és hamarosan meg kell kezdeni a népszavazási kampányt is. A kormány minden gátlástalan és aljas eszközt bevetett, hogy a megakadályozza a népszavazást. A szocialista párt az OVB-ét például kiszolgáló cselédlányává visszaminősítve használta fel annak érdekében, hogy elvegye az emberektől a döntés jogát. Orbán Viktor másfél millió aláírás magasságában jelölte meg az aláírásgyűjtés célját. Azt biztosnak látja, hogy a legfontosabb három kérdésben - vizitdíj, kórházi napidíj, tandíj - lesz szavazás.

A népszavazás sikerét a Fidesz elnöke abban látná, ha ezt a három, "buta, az embereket feleslegesen megsarcoló intézkedést" sikerülne megsemmisíteni. A második, ha sokan és elsöprő erővel mutatnák meg a kormánynak, hogy nem lehet szavazógéppé degradálni őket, és bármit megtenni velük. Harmadrészt azt szeretné, ha a népszavazás olyan elsöprő erejű lenne, hogy a reformnak nevezett pénzbehajtási manőver megálljon tőle.

"A nép ellenében nem lehet kormányozni. A kormányzók és miniszterek nem felkent papok, akik valamilyen misztikus küldetést testesítenek meg, hanem a közakaratot képviselő emberek. Ha egy politikus be akar teljesíteni egy magasabbrendű hivatást, azt csak úgy teheti, ha megnyeri hozzá az emberek támogatását. Úgy nem, hogy felülről, a küldetésére hivatkozva fittyet hány az emberek véleményére, és tönkreteszi őket. Magyarországon ma ott tartunk, hogy a legnépszerűbb hitelforma az adósságrendező hitel" - mutatott rá Orbán Viktor.

Az új típusú, nyereség érdekelt, több biztosítós rendszerrel kapcsolatban a Fidesz elnöke kijelentette: az embereknek ki kellene nyitniuk a szemüket. Látniuk kellene, hogy a kormányzópártok az üzleti haszonra törekvő biztosítókkal ülnek le tárgyalni arról, hogy milyen legyen a biztosítási rendszer, s nem azokkal, akikről szól a kérdés. Sem az emberek, sem a szakmai szervezetek, sem az érdekképviseletek nem akarják az új biztosítási rendszert - velük tehát nem ül le a kormány. "Hát kinek a kormánya az a magyar kormány, aki a saját népével, a szakma képviselőivel és az egészségügyi érdekképviseletekkel nem ül le, de az üzleti alapú multikkal igen? Akkor az kinek a biztosítási rendszere lesz? Hogy nem a mienk az biztos" - jelentette ki Orbán Viktor.

Mindehhez hozzáfűzte: a Fidesz világosan megmondta a befektetőknek, hogy ne fektessenek be az új biztosítási rendszerbe, mert ha újra polgári kormány lesz Magyarországon, akkor törvényes eszközökkel vissza fogják alakítani a biztosítási rendszert. A szlovák kormány is éppen most készül arra, hogy az üzleti alapú biztosítási rendszert visszaváltoztassa a régire. "A törvényesség keretén is belül is megvannak azok az eszközök, amellyel korábbi, hosszútávú rossz döntéseket meg tudunk változtatni rövid távon, és az emberek javára tudjuk fordítani" - szögezte le Orbán Viktor.

Milliók vannak mögöttünk - jelentette ki a Fidesz elnöke, hozzáfűzve, hogy szavukra bármikor sokszázezer, cselekvésre képes ember mozdulna meg. "Sokan várják azt tőlem, hogy ne totyorogjunk már az alkotmányosság, meg a demokrácia, meg a békesség jelszavától vezettetve, hanem lépjünk túl rajta. De én nem vagyok erre hajlandó. Arról beszélek, hogy ezt a hatalmas erőt képesek vagyunk úgy felhasználni, hogy közben a változás demokratikus lesz, békés lesz, és egyre több ember érzi majd magának ezt a változást" - jelentette ki az elnök.

Forrás: fidesz.hu

Szólj hozzá!

Címkék: hír tv válság orbán viktor népszavazás

A bejegyzés trackback címe:

https://fidesz.blog.hu/api/trackback/id/tr8172153

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása