Fidesz

Ez az oldal nem a Fidesz hivatalos blogja. Az oldalon lehetőséget kívánunk adni a Fidesz honlapján megjelent hírek kommentálására.

Hirdetések

Friss topikok

A kormány alkalmatlan az ország vezetésére

2007.10.27. 13:13 politikus

Az Országgyűlés megkezdte a bizottsági vélemények és a vezérszónokok meghallgatásával a 2008-as költségvetést megalapozó törvények módosítását célzó törvényjavaslat tárgyalását szombaton Budapesten.

Domokos László, a Fidesz vezérszónoka a költségvetést megalapozó törvényeket a jövő évi tervezett büdzsé összefüggéseiben vizsgálta. Aláhúzta: mint ahogy a következő évre vonatkozó költségvetési törvényjavaslat sem hoz megoldást az ország igazi problémáira, a mostani csomagban tárgyalt törvényi változtatások is a szociális válságot erősítik, és értelmetlen áldozatokat követelnek a magyar társadalomtól.

A fideszes képviselő szerint számos esetben olyan bírságok kivetését helyezik kilátásba a módosítások, amelyek mértéke a jelenlegi többszöröse, van olyan tétel, amely tízszerese a megelőzőnek. Az ilyen változtatások az eredeti cél helyett, - mármint a szabályozottság erősítése helyett - káoszt hoznak, veszélybe kerülhetnek munkahelyek, állások veszhetnek el. Aláhúzta: ezzel kapcsolatban felvetődik az "állami terror" fogalma is.

A fideszes vezérszónok rámutatott: a kormány alkalmatlan az ország vezetésére, ez abból is látszik, hogy centrálisan erősíti erejét, hatalmát, a törvényeket a legtöbb esetben társadalmi egyeztetés nélkül kívánja megfogalmazni.

"Az önkormányzatokat már-már gyámság alá helyezik a tervezett módosítások" - fogalmazott Domokos László, hozzátéve: a települési önkormányzatok helyett a kistérségi társulások szerepét erősítik a javasolt változtatások.

Domokos László éles kritikát fogalmazott meg azzal kapcsolatban is, hogy a kormány a hároméves gazdasági kitekintést, amely alapvetően az államháztartás tervezését szolgálja, nem a mindenkori költségvetési vita előtt, hanem annak elfogadása után, a következő év februárjában terjesztené be. A képviselő ezt úgy értékelte: a hároméves kitekintés igazolná mindazokat az intézkedéseket, amelyeket előzőleg a már elfogadott büdzsében megfogalmaztak.

Forrás: fidesz.hu

Szólj hozzá!

Címkék: költségvetés kormányzás

A bejegyzés trackback címe:

https://fidesz.blog.hu/api/trackback/id/tr72374138

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása