Fidesz

Ez az oldal nem a Fidesz hivatalos blogja. Az oldalon lehetőséget kívánunk adni a Fidesz honlapján megjelent hírek kommentálására.

Hirdetések

Friss topikok

Gyurcsány óriási politikai vereséget szenvedett

2008.03.11. 10:30 politikus

Kövér László szerint Gyurcsány Ferenc napjai miniszterelnökként meg vannak számlálva. Az MSZP még cipelheti ugyan egy darabig ezt a koncot a nyakán, de előbb-utóbb el fog fáradni, ám abba a párt belerokkanhat.

A Fidesz országos választmányának elnöke biztos benne, hogy az MSZP-nek napról napra fogyóban a túlélési esélye. Mivel a forgatókönyvet az idő írja, ez a jövendölés teljesülni fog - jelentette ki. "Ezek után az embereknek kell eldönteniük, meddig tűrik, hogy szórakozzanak velük. Szerencsére eddig példamutató demokratikus elkötelezettségről és türelemről tettek tanúbizonyságot, elhitték az ellenzéknek, hogy a demokrácia működtethető, és bizonyos értelemben működik is - mondta Kövér. - Gyurcsány Ferenc óriási politikai vereséget szenvedett, és bármennyire igyekszik mást elhitetni, attól még az erdőben eltévedt és az alkonyatkor fütyörésző kisgyerek képe jut az ember eszébe róla, aki miközben önmagát bátorítja, rettentően fél."

A politikust egyáltalán nem lepte meg, hogy a koalíciós pártok milyen arroganciával igyekeznek kisebbíteni a népszavazás elsöprő erejű sikerét. "De hát egy demokráciában elképzelhetetlen egy olyan politikai karakternek a feltűnése és berobbanása a politikai közéletbe, mint amilyen Gyurcsány Ferenc - és mégis megtörtént. Egy normális demokráciában egy Kóka-szerű figura föl sem léphetne a politika színpadára, nem beszélve arról, ha kiderülne, hogy elnöki mandátumát valóban választási csalással szerezte. Egy demokráciában az végképp nem fordulhatna elő, hogy egy párt összeesküvésszerű hazugságsorozattal csalja ki a választók többségének szavazatát, és úgy terjesszen be egy ötéves adócsökkentésről szóló törvényt egy kormány, hogy pontosan tudja, egy szava sem igaz az előterjesztésének."

Kövér szerint a posztkommunista utódpártnak 1989 óta nincs más célja, mint hogy maga mellé rántsa a mocsárba az új politikai elit szereplőit, másképp képtelen feledtetni az 1990-et megelőző negyven év kártételeit. Ha pedig nem tudnak tisztességesnek látszani, akkor megpróbálják a politikai ellenfelek morális identitását aláásni.

Forrás: fidesz.hu

Szólj hozzá!

Címkék: mszp gyurcsány ferenc kövér lászló

A bejegyzés trackback címe:

https://fidesz.blog.hu/api/trackback/id/tr97375671

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása