Fidesz

Ez az oldal nem a Fidesz hivatalos blogja. Az oldalon lehetőséget kívánunk adni a Fidesz honlapján megjelent hírek kommentálására.

Hirdetések

Friss topikok

Orbán Viktor ismét vállalná a jelöltséget

2007.07.16. 11:52 politikus

A Fidesz elnöke a napokban jelentette be a kolozsvári Krónikának adott nyilatkozatában, hogy a következő országgyűlési választáson vállalná a miniszterelnök-jelölti tisztséget. A Magyar Hírlap Tőkéczki László politológust kérdezte.

Tőkéczki László politológus szerint nem meglepetés, hogy Orbán Viktor ismét vállalná a miniszterelnök-jelöltséget. Szerinte csupán azoknak újdonság a hír, akik szerették volna kiiktatni őt a politika élvonalából, mert túlságosan is karakteres személyiségnek tartják.

"Nem hiszem, hogy a közvélemény-kutatásokra alapozva hozná meg döntéseit a pártelnök. Köztudott ugyanis, hogy ezek a felmérések a politikacsinálás eszközei. Azonban más közvélemény-kutatónál is Orbán került vezető helyzetbe; ez pedig azt jelzi, hogy immár tagadhatatlan a különbség a két nagy párt elnöke között" - állapította meg Tőkéczki.

Ez az utolsó nagy lehetőség arra, hogy Orbán visszatérésével riogassák a bizonytalan szavazókat. A taktika azonban nem biztos, hogy sikeres lesz. Tanulságos, ahogyan a francia elnökválasztáson szintén agyondémonizált Nicolas Sarkozy végül mégis nyert.

Bizonyos helyzetekben - például ha a lakosság egzisztenciális válságban van - a médiaszlogenek már hatástalanok. Ebbe fog belebukni ez a Gyurcsány-kormány is. Az emberek nem a kórházbezárásokra, a tandíjra, a megszorító intézkedésekre voksoltak.

A bizonytalan szavazókat már nem lehet azzal a késő Kádár-kori hazug szlogennel megnyerni, mely szerint már csak egy kicsit kell meghúzni a nadrágszíjat. Ez a politika zsákutcába vezet: ehelyett inkább a kisemberek egzisztenciális problémáit kell megoldani.

Forrás: fidesz.hu

2 komment

Címkék: orbán viktor miniszterelnökség

Varga Lászlónak megártott a nagy meleg

2007.07.15. 18:06 politikus

A Fiatal Baloldal elnöke ismét vizionál.

A Demokratában megjelent Orbán-interjúban Varga László (MSZP) meglátása szerint a szélsőjobboldali szellemiséggel közös gondolatok is szerepelnek.

A Fidesz egyetlen mondatban reagált a Fiatal Baloldal elnökének szavaira. "Varga Lászlónak megártott a nagy hőség" - írta Ágh Péter országgyűlési képviselő az MTI-hez eljuttatott közleményben.
 
Forrás: fidesz.hu

Szólj hozzá!

Címkék: mszp

Hinni kell az erős Magyarországban

2007.07.15. 15:23 politikus

Románia és Magyarország között ma a döntő különbség nem az, hogy Románia területben és lélekszámban is nagyobb ország, hanem az, hogy a románok büszkék arra, hogy románok, míg a magyarok nem büszkék a magyarságukra - mondta Orbán Viktor az erdélyi Krónikának.

- Elnök úr, az elmúlt időszakban az erdélyi magyarság aggodalommal követi az anyaországi belpolitika alakulását. A miniszterelnök tavalyi balatonőszödi beszéde, majd az azt követő budapesti utcai tiltakozássorozat nyomán a közösség úgy érzékeli, hogy a valamikor befolyásos közép-kelet-európai államból Magyarország gyenge országgá vált. Mi okozta az anyaországban uralkodó válságot, és mi lehet ebből a kiút?

- Indokolt a határon túli magyarok szemében látszó aggodalom, amikor Magyarország felé néznek. Minden kisebbségi sorsra vetett közösséghez hasonlóan a határon túli magyarság is abban érdekelt, hogy anyaországa minél erősebb állam legyen. Csak egy erős ország képes megvédeni emberi és közösségi érdekeit, föllépni az őket ért sérelmekkel szemben, és partnere lenni az erdélyi magyar közösségnek, amely autonómiát és új távlatokat szeretne a maga számára. Magyarország ma nem ilyen ország, nem erős, hanem gyenge ország. Gyengeségének számos oka van: egyszerre gyenge gazdaságilag, a biológiai megújulás szempontjából, és lelki értelemben is.
A bajok gyökere oda nyúlik vissza, hogy az ország vezetői nem hisznek sem a magyar történelem, sem Magyarország jövőjének nagyszerűségében. Csak kisszerű keretekben képesek gondolkodni. Kis országot látnak, kisszerűnek értékelik a múltját, kisszerűnek látják az előtte álló esélyeket, és kisszerűnek látják az itt élő magyarokat is, holott egy ország nagy- vagy kisszerűségét nem a lélekszáma vagy a területe dönti el, hanem az emberi minőség. Márpedig Magyarország történelmét, kultúráját és az itt élő emberek munkabírását, képességeit tekintve is nagyszerű ország. Ha mindehhez hozzáadjuk a minőséget, amit a határon túli magyarok képviselnek a múltban és a jelenben, akkor elmondható, hogy a kárpát-medencei magyarság nagyszerű közösség, ezért nagy ívű, bátor célokat kellene kitűznie maga elé. Ehelyett ma a lemondás, a nincs más alternatíva, a sorsunkat nem alakítjuk, hanem el kell szenvednünk politikája érvényesül Magyarországon.
Ez a gyökere a gyengeségnek, ezért teljesít gyengén a magyar gazdaság, gyakorlatilag ezért nincs ma Magyarországnak látható külpolitikája, és ezért nem törődik a határon túli magyarokkal sem. Ez a világ nem sarkallja a fiatalokat, hogy bátran tervezzék a jövőjüket, alapítsanak családot, vállaljanak gyermekeket. Ezért keresi egyre több fiatal, jó képességű ember inkább az országon kívül a boldogulását. Sorolhatnám a testi-lelki bajokat, de nem szeretem a nemzeti önsajnálat pózát, ezért inkább azt a tényt tartom fontosnak, hogy Magyarország akár erős ország is lehetne. Ezért ajánlom mindenkinek határon belül és kívül: ne abból a Magyarországból induljunk ki, amit látunk magunk körül, hanem abból, amilyen lehetne. Ne csak a szemünkkel nézzünk, hanem a szívünkkel is, és akkor egy másik, nagyszerű Magyarország képe tárul elénk.
Gyengeségünk oka, az is hogy nincs közös cél, amely egyesítené az ország polgárait. Az elmúlt húsz év során szerzett tapasztalatom szerint ha egy ország - legyen bármilyen nehéz helyzetben - képes megfogalmazni olyan célokat, amelyek egyesítik az embereket, akkor kilábal a nehézségből, és történelmi idővel mérve pillanatok alatt felemelkedhet az európai népek rangsorában. Egyébként Románia ma éppen ilyen, emelkedő pályán álló országnak tűnik. Nem árt figyelni, sőt okulni sem.

- Pedig jó ideje a bukaresti politikai állapot is lesüllyedt a magyarországi szintjére, politikai marakodásért a románoknak sem kell a szomszédba menniük.

- Ez is igaz, de van egy lényeges különbség. Ha egy országnak van lelkiekben is erős, gondolataiban, eltökéltségében, terveiben elszánt vezetője, mint amilyen ma Románia államfője, akkor ez a vezető képes jó pályán tartani az országot, akármilyen marakodó belső vitákba süllyed a politikai elit.

- A magyarországi társadalom egy része tavaly megkísérelte félreállítani Gyurcsány Ferenc hazugságon alapuló kormánypolitikáját. Ön szerint mi a teendő azok után, hogy a miniszterelnök a helyén maradt?

- Az a legfontosabb, hogy az emberek ne adják fel a demokráciába vetett hitüket; ez minden siker előfeltétele. Még akkor se adják fel, ha néhány kalandornak, saját vagyonát gyarapítani és politikai uralmát erősíteni akaró csoportnak sikerült is kijátszania a magyar demokráciát. Magyarországon nem lehet tartósan kormányozni a mostani antidemokratikus és népellenes módon külső támogatás nélkül. Márpedig miután a szovjet csapatok nincsenek itt, a demokrácia-ellenes kormányzás bukásra van ítélve, feltéve, hogy a polgárok nem adják föl demokratikus értékeiket.
A demokrácia középpontjában egy idea áll. Ez az idea a mi kultúrkörünkben az, hogy az emberek képesek gondosan mérlegelni az előttük álló lehetőségeket, majd autonóm döntéseket hozni, szabad belátásuk szerint. Az autonóm ember ideája áll a demokrácia középpontjában, amelyet nem szabad föladni, mert előbb-utóbb ez az autonóm, szabad ember meg fogja változtatni az őt körülvevő politikai világot.

Forrás: orbanviktor.hu

1 komment

Címkék: erdély orbán viktor

Hazánk nem asszisztálhat egy "észtmenetes" finnugor találkozóhoz!

2007.07.15. 15:18 politikus

A Fidesz felszólítja a miniszterelnököt, hogy ne vegyen részt azon Oroszországban rendezett finnugor csúcstalálkozón, amelyre nem hívták meg Észtország elnökét - jelentette ki Németh Zsolt vasárnapi sajtótájékoztatóján.

2007. július 19-én, csütörtökön a mordvinföldi Szaranszkban találkozik egymással Vlagyimir Putyin orosz elnök, Tarja Halonen finn elnök és Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnök. A találkozót a finnugor népek fesztiváljának keretében rendezik meg, ezért finnugor csúcsnak szánják. A megbeszélésre azonban nem hívják meg a harmadik legnagyobb finnugor nép, az önálló államot alkotó, európai uniós és NATO-tagállam Észtország elnökét. A Fidesz ezért felszólítja Gyurcsány Ferencet, hogy ne vegyen részt ezen a találkozón. "Úgy ítéljük meg, hogy Magyarország nem asszisztálhat egy "észtmenetes" finnugor csúcstalálkozóhoz, hiszen Észtország az egyike a három államalkotó finnugor népnek" - jelentette ki Németh Zsolt. A politikus szerint félő, hogy a csúcstalálkozó célja sokkal inkább Észtország elszigetelése és megalázása, nem pedig a finnugor népek identitásának és jogainak a védelme.

Németh Zsolt aláhúzta: Gyurcsány Ferenc nem hivatkozhat tájékozatlanságára, hiszen az elmúlt napokban, hetekben több alkalommal is szóba került a kérdés. Emlékeztetett: legutóbb a külügyi bizottság ülésén a szakállamtitkár tájékoztatott arról, hogy egyeztetni kívánnak Tallinnal a csúcstalálkozóról. Szemmel láthatólag nem járt sikerrel az egyeztetés, mert a napokban az Észt parlament külügyi bizottságának elnöke felszólította a magyar kormányfőt, hogy mutasson szolidaritást Észtországgal, és ne vegyen részt a finnugor csúcson - jegyezte meg a fideszes politikus.

A képviselő hangsúlyozta: ha a miniszterelnök elmegy a csúcstalálkozóra, akkor az a finnugor rokonság semmibevételét jelenti, és a finnugor kapcsolatok diplomáciai értelembe vett lenullázását eredményezheti. "Tekintettel arra, hogy Észtország az Európai Uniónak és a NATO-nak is tagja, a szövetségi szolidaritásnak is a megsértése lenne Magyarország részéről ezen a csúcstalálkozón való részvétel" - tette hozzá.

Az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke hangsúlyozta: Gyurcsány Ferencnek az a szándéka, hogy részt vesz a találkozón, beleilleszkedik abba a tendenciába, hogy kiszolgálja a putyini külpolitika azon törekvéseit, amelyek egyértelműen az Európai Unió és a NATO meggyengítésére irányulnak. Ennek kapcsán Németh Zsolt emlékeztetett az energibiztonság kérdésére, a rakétavédelem ügyére, a korábbi észt-orosz vitára, és a Litvinyenko-ügyre, ahol még mindig nem ismert a hivatalos magyar álláspont. Gyurcsány Ferenc - azzal, ha részt vesz ezen a csúcstalálkozón - tovább rombolja hazánk euroatlanti elkötelezettségének a képét, és egyidejűleg az Európai Unió és a NATO-egység megbontásának az eszközévé is teszi Magyarországot - szögezte le a fideszes politikus.

Forrás: fidesz.hu

Szólj hozzá!

Címkék: gyurcsány ferenc külpolitika

Bocsánatkérést vár a Fidesz

2007.07.15. 15:14 politikus

A Fidesz bocsánatkérésre szólítja fel a kormánypártokat, amiért törvénysértéssel vádolták meg a párt politikusait a népszavazási kezdeményezéssel kapcsolatban. Ezt Répássy Róbert fideszes országgyűlési képviselő mondta szombaton sajtótájékoztatón.

Répássy Róbert szerint nem felel meg a valóságnak Gusztos Péter szabad demokrata és Mesterházy Attila szocialista politikusok állítása, miszerint Navracsics Tibor a Fidesz népszavazási kérdéseinek ellentétpárját benyújtó magánszemély személyi adatait nyilvánosságra hozta volna.

Répássy Róbert ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy az OVB fideszes megbízottjának nemcsak joga, de kötelessége is volt az őt delegáló pártnak a választási bizottsághoz beérkező kezdeményezést továbbítani, amit Bordás Vilmos "változatlan formában, érintetlenül" tett meg.

Navracsics Tibor - Répássy tájékoztatása szerint - ezt mutatta be a sajtónak a beadványt tevő személyi adatainak kitakarásával.

"Arról már nem mi tehetünk, hogy a kezdeményező egy közismerten kormány közeli rádióban felfedte a kilétét, mint ahogyan arra sem nekünk kell magyarázatot adni, hogy a Népszabadság című lap egy nap előbb értesült a magánszemély kezdeményezéséről mint a Fidesz" - tette hozzá.

Répássy Róbert ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy a választási eljárásról szóló törvény a népszavazási kezdeményezéseket közérdekű adatként kezeli, így az említett beadvány eleve nyilvános iratnak számít.

"Részünkről tehát semmiféle jogsértés nem történt, az MSZP és az SZDSZ politikusait bocsánatkérésre szólítjuk fel, és arra, hogy a jövőben tartózkodjanak az OVB által egyszer már hitelesített népszavazási kezdeményezéseink akadályozásától" - fogalmazott a Fidesz jogi kabinetjének vezetője, aki szerint a kormánypártok ezt hol nyíltan, hol pedig "strómanok mögé bújva" teszik.

Hozzátette: az elektronikus formában előterjesztett kezdeményezés perdöntő bizonyíték lehet a Fidesz kezében a sorrendiséget illetően, mivel a beadvány OVB-hez érkezésének időpontja szerepel az elektronikus iraton.

"A népszavazás hívei ezen a héten is győzelmet arattak a népszavazástól rettegő kormányon, ugyanis az MSZP-nek nem sikerült megelőznie a Fidesz népszavazási kezdeményezését" - mondta Répássy Róbert.

Forrás: fidesz.hu

Szólj hozzá!

Címkék: népszavazás

süti beállítások módosítása