Fidesz

Ez az oldal nem a Fidesz hivatalos blogja. Az oldalon lehetőséget kívánunk adni a Fidesz honlapján megjelent hírek kommentálására.

Hirdetések

Friss topikok

A kormánynak gondoskodnia kell a kieső bevételekről

2008.03.09. 21:54 politikus

A vizitdíj és a kórházi napidíj eltörléséből adódó bevételkiesést a kormánynak pótolnia kell - mondta Éger István, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke vasárnap este.

"Gyurcsány Ferenc nagyon jól tudja, hogy e nélkül a bevétel nélkül, ami különösen az alapellátásban megjelent, az ágazat működésképtelenné válik" - fogalmazott. A kamarai elnök "arcátlanságnak" nevezte, hogy a kormányfő úgy nyilatkozott: a kieső bevételeket a költségvetésnek nincs módjában, a kormánynak nincs szándékában visszapótolni. A kormánynak a kieső bevételeket megbízható és törvény által garantált módon biztosítania kell az egészségügynek - tette hozzá.

"A veszteseknek nem erőből kellene politizálni, hanem tudomásul venni, hogy az ország nem arra akar menni, amerre ők kormányozni akarják" - mondta a köztestület elnöke. A kamara elnöke megjegyezte: a vasárnapi népszavazáson a magas részvételi arány előrevetíti, hogy az őszi, a több-biztosítós rendszerről tervezett népszavazás is eredményes lesz, mert az emberek úgy érzik, érdemes saját ügyükben megnyilatkozni.

Forrás: fidesz.hu

1 komment

Címkék: népszavazás egészségügy

A bejegyzés trackback címe:

https://fidesz.blog.hu/api/trackback/id/tr15374096

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

magyar Tamás 2008.03.10. 21:12:56

1992.-ben a most Isten ostorát játszó MDF azt mondta,hogy a társadalombiztositás óriási vagyonnal rendelkezik. Ebből a vagyonból Holland mintára lakótelepeket építenek, és a bérlakásokból befolyó pént visszapökgetik a rendszer- be,és így az egészségügy nem lesz probléma. Egyéb befektetések lehetőségét is említették. TB lakótelepek nincsenek,jövedelmező befektetésekről nem tudunk. Kérem vegyük elő és használjuk fel a pótlásra ezt a vagyont? MT
süti beállítások módosítása